Népjóléti

Fico és éljenmájuselseje már megint a máséval veri a csanalat… (Oké, csalánt, csóványt, csihányt, mindegy, fő hogy csíp, és szárazság idején is gyorsabban nő a dzsídípínél…)

Népjóléti
Fotó: sme.sk

Hogyaszonygya száz szál gyertyát, száz icce bort: azaz mostanság 50 százalékos bérpótlék-ígéret a éjjeli műszakért, 100 százalékos az ünnepnapokért, fizetett szabi a férfiaknak gyermekszületéskor és 500 evris minimálbér.

Fasza? Há’ fasza. Hogy ne vóna má’ fasza.  De komolyan. Mindezzel simán egyet lehet érteni. Ezek tulajdonképpen korrekt elvárások egy alkalmazott részéről. Tényleg semmi felháborító nincs bennük, mondhatnánk, igazságos intézkedések lennének az alkalmazotti jogok szélesítése és az esélyegyenlőség erősítése terén. És ötszázból még tutira nem lehet se családot eltartani, se megélni, hiába állítja bárki – még keleten és középen sem… Aki ilyet állít, nem próbálta és kerüljön orális kapcsolatba a vacogós cápával…

Ám attól még van ezekkel az ígéretekkel egy óriási bibi.

Nem a tartalmukkal és szociális üzenetükkel, hanem a világnézeti hátterükkel. Annak sem a politikai részével, aki balos, lehessen balos…, aki jobbos, legyen kicsit szolidárisabb, hanem azzal a világértelmezéssel, amely szerint a bármire jogosult (tehát nem a néptől származtatott, csak azzal takarózó) riherongy hatalom rendelkezhet mások vagyonával. Értsd: minden pénz a hatalomé, akkor is, ha épp a tiéd… Mert ha munkáltató vagy, akkor nem a munkavállalód és a te egyezségeden múlik majd, mennyiért hajlandó dolgozni, s te mennyit tudsz neki fizetni, hanem majd a hatalom jól megmondja nektek. Mindkettőtöknek!

A fenti intézkedések ugyanis egyetlen lyukas garasába sem fognak kerülni a hatalomnak.

A fizetett szabit a munkáltató kell állja. A bérpótlékot a munkáltató kell fizesse. A minimálbért és a járulékokat szintén a munkáltató gazdálkodhatja ki. Nem az, aki ígérte. Hát nem könnyű a máséból ígérgetni? Főleg, ha ezek olyan népjóléti intézkedések, amelyeket nehéz lenne a koalíciós partnereknek elutasítani? (Mert egy nem népjóléti politikust nem szokás szívesen megválasztani…)

Ahol meg látszólag a hatalom fizetne, ott is bibi van, mert a hatalom – ez a „kaszt” – nem azonos az állammal. Amikor az állam a munkáltató (netán az önkormányzat, ami nem állam, csak megszoktuk, hogy annak látszik…), akkor pedig egyfelől az adógarasokból fizet, ha fizet (azaz a munkavállalók saját pénzéből, kedves munkavállalók), másfelől meg nem fizet. Lásd pl. az állam által biztosítottak helyzetét a zegészségügyben: nem elég a stex, de majd az állam a munkavállalók adójából ismét jól megmenti az ellátást, de főleg az állami egészségbiztosítót… Vagy lásd az állami bértáblák alsóbb fokainak viszonyát a minimálbérrel!

Hát mire ez a nagy ígérgetés?

Jó példával elöljárni, elvtársak, nem volna elegáncsosabb?

Kezdhetnétek pölö a tanárok béremelésének teljes finanszírozásával (és nem részlegesen az önkormányzatokra hárításával).  Persze az sem tragédia, ha a minimálbér lassan eléri a kezdő pedagógus fizetését. Csak a kezdő pedagógus számára. De kit érdekel a kezdő pedagógus kezdő bére? Úgyis megél, mer’ úgyis árufeltölt még este a záruházban, svracba betont kever és téglát pakol hétvégente, vagy fordít, kukoricát kapál, reklámgrafikát tervez, gipszkartonozik, jógagyakorlatokat tart, masszíroz, vitamint árul, netán vízszűrőt, műanyag edényt… Szóval megél (értsd nem hal egészen éhen), ha fokozott szolgaságban is, nem kell félteni, az iskolaügy meg ugyebár úgyis menthetetlen… Azon már semmilyen május elsejei ígéret nem segít, ha sürgősen nem történik valami. Valami népjóléti. Mert ha az oktatás és a nevelés nem eléggé népjóléti (tyű, de balosan hangzik…) – márpedig ma nem az (ennek a hatalmi világnézetnek duplán), a vak is látja  – akkor mi?