Nyelvében él ám a dunaszerdahelyi magyar is!

Az a tény, hogy a dunaszerdahelyi városháza, illetve az önkormányzat csak tessék-lássék kommunikál magyar nyelven a lakossággal, politikailag korrekt kifejezéssel szólva: bűnös hanyagság. Akik viszont mellőzik a politikai korrektség szűrőjét, elítélendő disznóságnak minősíthetik. A legvérmesebb nemzetmentő bohócok pedig hétköznapi nemzetárulásnak…

Nyelvében él ám a dunaszerdahelyi magyar is!

Ezzel együtt a dunaszerdahelyi városháza és az önkormányzat vezetői, a Magyar Koalíció Közösség Pártja önkormányzati képviselőivel együtt, a legmélyebben hívő nemzeti harcosok szerepében szoktak tetszelegni. Kiváltképpen a magyar nemzeti ünnepeken, amikor ott lehet pöffeszkedni a magyar vonatkozású emléktáblák, emlékművek, kopjafák, turulok tövében és ájuldozni a fogalmatlan süketelések közepette. Nem beszélve a kizárólag nemzeti rongyrázás céljából verbuvált „konferenciákról”, „nagygyűlésekről”, petíciózásokról, a székelyek zászlaja előtti ájtatoskodásokról, no és természetesen a DAC-stadion lelátóin zajló nemzeti imádkozásról... Március idusán meg általában akkora kokárdák alatt roskadoznak, hogy majd hasra esnek bennük a magyarságukkal tüntető úrhölgyek és urak.

No és az sem semmi, hogy mekkora jelképes tiltakozó tábortüzeket képesek rakni és éjjel-nappal tápláni azokat pld. a vasúti kétnyelvűség hiánya miatt. A „felvidéki” magyarság bűnös elhanyagolásával, annak tudatos asszimilálásával, „százezer felvidéki magyar” eltüntetésével vádolva politikai ellenfeleiket. Többek között azért, mert még nem kommunikál velünk magyarul a szlovák vasúttársaság...

Nyugodjon le mindenki, eszemben sincs mindezért magyarul beszélő szlovákoknak minősíteni a dunaszerdahelyi városháza csinovnyikjait, a polgármester urat meg a sleppjében sütkérező akárkiket. Arra igyekszem utalni csupán, hogy mit várnak a napi megélhetésért küzdő közemberektől, a néptől nevezetesen, ha ők maguk nem mutatnak példát az anyanyelv használatában? Miközben az égvilágon senki nem tiltja, sőt törvény szavatolja azt. Évitzedek óta nyomon követhető vonatkozó mulasztásaik miatt ezért – mert bizonyíthatóan a rendszerváltástól számított dunaszerdahelyi Pázmány-érában is ugyanilyen silány volt a hivatali anyanyelvhasználat helyzete! – nekik illene leginkább kussolniuk! Főként, ha bármilyen fórumon szóba kerül a szlovákiai magyarok elszlovákosodásának problematikája, az anyanyelv használatának hivatalos akadályoztatása, a magyar oktatási intézményekben tanulók létszámának folyamatos csökkenése, a magyar nyelv konyhanyelvvé silányulásának ténye Szlovákiában (is).

Mi lenne mégis a megoldás? Kevesebb, sőt semennyi teátrális szenvedés, ellenségkeresés, melldöngető magyarkodás, másokra mutogatás, hanem csak a munka! És mindenekfölött könyörtelen következetesség. Akkor is, ha esetleg több pénzbe kerül a kétnyelvű kommunikáció: az önkormányzati ülésekre beterjesztett anyagok, a városi rendeletek, hirdetmények, a városi honlap kétnyelvűsítése. Azzal a tudattal, hogy mindez nem csak a jelennek fontos. Sokkal fontosabb a jövőnek. Mert be kell látni, kizárólag az efféle ügyeken múlik, hogy egyáltalán lesz-e abból a jövőből valami!

Van miből spórolni a több munkára. Tessék csak összeszámolni például az önfényező propagandára költött pénzeket...

Még valami: Talán elgondolkodhatnának az önkormányzatok mindezen országos szinten, azaz Szlovákia-szerte. Mert Kazinczy után szabadon: nyelvében él ám a szlovákiai magyar is!