Okoličány bandájának öt tagját kapta el a NAKA

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) elfogta a kelet-szlovákiai alvilág fejének tartott Róbert Okoličány bűnbandájának öt tagját - közölte a rendőrség a Facebookon.

Okoličány bandájának öt tagját kapta el a NAKA
Illusztráció

Mind az öt őrizetest a múlt héten jogerősen elítélte a bíróság, köztük van a 12 és fél évre ítélt Ľubomír Bialko, a 12 évre ítélt Pavol Karas, Jaroslav Janoščák, aki 11 évet kapott, Martin Mika, aki nyolcat, valamint Ľuboš Vasiľov, akit öt évre ítéltek.

A 13 vádlott közül egyik sem vett részt a tárgyaláson, közülük azonban tízen letöltendő börtönbüntetést kaptak. Miután viszont kihirdették a jogerős ítéletet ellenük, többen nem kerültek elő, köztük a bűnszervezetet irányító Okoličány. A rendőrség azzal védekezett, és most is azzal magyarázza ezt, hogy nem állt jogukban fellépni a vádlottak ellen, míg nincs jogerős ítélet, illetve elfogatóparancs.

A Legfelsőbb Bíróság múlt szerdán ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre Róbert Okoličányt. Rajta kívül két bűntársa, Róbert Nigut és Jaroslav Potučka is életfogytiglant kapott. A bíróság szerint a vádlottak olyan bűntettekben vettek részt, mint bűn- és terrorszervezet alapítása, megtervezése és támogatása, többrendbeli gyilkosság, illegális fegyvertartás, fosztogatás, zsarolás, lopás és mások.

A fent említetteken kívül Jozef Leško 24 és fél, Ján Borza 8, Rudolf Okoličány 3, Michal Bezek 3, Róbert Čorba pedig 2 évet kapott. Ladislav Fircákot 18 hónap feltételes szabadságvesztésre ítélték, illetve két év próbaidőt kapott. Martina Turóczy esetében egy év feltételes szabadságvesztést és 18 hónap próbaidőt szabtak ki. Roman Dunákot felmentették.

(TASR/parameter)