Orbánbeszéd

2010 óta igazából nem érdemes foglalkozni Orbán ünnepi beszédeivel, mert nem lehet leszűrni belőlük semmilyen új politikai szándékot, új tervet. Elemezni persze kiválóan lehet őket, mert tömérdek  furcsa dolgot beszél, ezekről azonban nem érdemes kimutatni, hol és miben ellenkeznek a valós világgal, és miért értelmetlenek, miért nevetségesek, mert ebben a politikai világban az a valóság, annak van értelme, és az a komoly dolog, amit a miniszterelnök mond.

Orbánbeszéd

Amikor tehát kiválasztok egy mondatot az október 23-i beszédéből, és azt elemzem, nem az a célom, hogy kimutassam: Orbán téved vagy hazudik. Ő a maga világában, ami ez a hülyeségtől ölelt kis ország, csalhatatlan, és csakis igazság jöhet ki a száján, a többi nem számít. Hanem éppen a művelt ellenzéki közönségnek szeretnék segíteni annak fölismerésében, mit is lát esetleg rosszul.

A mondat a következő (a „pénzügyi spekulánsok”-ról van szó, az ő „birodalmukról”, finom célzással Sorosra): „Ők dolgozták ki azt a tervet, amellyel Európát kevert földrésszé akarják alakítani.”

Természetesen úgy fogalmazta meg ezt a mondatot, hogy az ellenzékben kiverje a megfelelő biztosítékokat, a hívei pedig hasonló indulattal megvédjék. És nagyon nehéz egyfelől félelem, másfelől gyűlölet ellen a legegyszerűbb számtannal érvelni, de most megpróbálom.

Mitől válna (jelen és jövő időben) „kevert földrésszé” Európa? A szónok szerint attól, hogy az Európai Unióba érkező legális menekültek egy töredékét a közép-európai országokba irányítanák (hogy ott megmaradnak-e, az más kérdés). A szűk tízmilliós Magyarországra például 1294-et, a lakosság 0,13 ezrelékét.

Ettől azonban Európa nem válna „kevertté”, mert már az: Franciaországban például nem egytized ezrelék, hanem tíz százalék körül van az Európán kívüli bevándorlók aránya. Lehet bírálni a gazdag nyugat-európai országok hatvanas évek óta folytatott bevándorláspolitikáját, és lehet vitatni a kvóta szerinti áttelepítések értelmét, de attól ez még tény: a „keveredés” már megtörtént.

Akkor kicsodát akar Orbán megmenteni azzal, hogy nem engedi be a parányi kontingenst Magyarországra (Csehországba, Szlovákiába, Lengyelországba, Romániába stb.)? Hát nem Franciaországot, Németországot, Hollandiát, Svédországot, az biztos. Hanem „Közép-Európát”, az „utolsó európai migránsmentes övezetet”. Jobb attól Közép-Európa, hogy ide nem jönnek, pontosabban: nem jöttek fél évszázad óta tömegével Európán kívüli bevándorlók? Meg lehet kérdezni azoktól a millióktól, akik inkább az elkárhozott Nyugatot választják.

Lehet találgatni, hogy Orbánnak mi ezzel a célja – hívek fanatizálása, szavazók megszerzése a Jobbiktól, külpolitikai szolgálatteljesítés. Lehet gyanakodni, hogy ki adta a tippet – a mindent megmagyarázó gonosz faktor, Finkelstein már halott, ideje volna, hogy a művelt ellenzéki közönség új sátáni gurut keressen. De a helyzet az, hogy Orbán azért mond ilyeneket, mert hosszú politikusi pályafutása során megtanulta, hogy az ilyen szövegek hatnak.

Az az elv, hogy a népi-nemzeti lényeget, sőt létet is csak a maga természetes tisztaságában lehetséges megőrizni, épp ezért a keveredés: rossz és veszélyes, önmagától is, még akkor is, ha még nincs – nem más, mint a magyar fajvédő gondolat, mely a nácizmustól teljesen függetlenül vált uralkodóvá az 1920-as évekre. Nem érdemes náci eredetet keresni ott, ahol nincs. A faj itt nem biológiai fogalom, hanem kulturális-lelki lényeg a maga tisztaságában, ahogy például Szerb Antal is használta.

Ez a gondolkodásmód volt a természetes. Orbán egyszerűen tisztában van azzal, amivel bírálói nem: hogy mivel Magyarországon kimaradt az 1945 utáni nyugat-európai változások élménye, nevezetesen hogy az élet minősége fokozott szabadsággal, a határok átjárhatóságával és a keveredéssel együtt javulhat, a nemzet pedig nem pusztul bele, ha feladja különállását, sőt –mivel mindez hiányzott, a magyar politikai közösség zömének gondolkodásmódja megrekedt a két háború közötti években. Ennek a közönségnek beszél.

Ez ellen nem lehet hatásos, ha valaki ellene veti, hogy de hát a tények mások, meg micsoda nevetséges butaságokat hord össze (bezzeg mi mennyire okosak vagyunk!), meg hogy a Haladó, Művelt Nyugaton másképp gondolják. Az ellenzék még jobban belehergeli magát a sértett felsőbbségtudatba, aztán nem történik semmi. Az lenne hatásos, ha az ellenzékből valaki felmutatná, hogy az elzárkózó, a misztikus nemzeti lényeg felhígulásától (sőt tudatos gyengítésétől) rettegő kuruc nacionalizmusnál van jobb. Sőt: a nemzet szempontjából csak jobb van.

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.