Összefüggéssel kapcsolatos tárgykörökbe tartozó ügyek

Július 7-én az MTI tudatta, hogy „a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben”. Az indokolás fületlen és farkatlan volt, a hibákat nem javítom ki: „A változás célja, hogy több idő maradjon a két kabinetben jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre, és hatékonyabb legyen a kormányzati tevékenység, jobb legyen a kormányzás – magyarázta Lázár János. Hozzátette: a döntés végrehatása folyamatban van.”

A zagyvaságon túl: mire kell ez? Hogyhogy Európa legjobb, mintaadó kormányának lehet még javítani a hatékonyságán? Mennyire lesz jó ezentúl? A képzeletnek is van határa.

Most akkor egy helyett két kormány lesz, a nemzetgazdasági és a miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével? Pontosabban kettő és fél, mert nemzetbiztonsági kabinet már most is van? És akkor mit fog csinálni a Kormány, nagybetűvel, ahogy arról az Alaptörvényben szó esik?

Meg kell jegyezni, hogy kormánykabinetek már Gyurcsány idejében is voltak, és az áramvonalasabb döntéshozatalt szolgálták, de Orbán eleve azzal a csatakiáltással reformálta meg a kormányzati szervezetet, hogy karcsú lesz és áramvonalas, kicsi, takarékos, de hatékony. Ennek utána a kevés miniszter mellett, alatt államtitkárok tömkelege kezdett dolgozni hol minisztérium méretű, hol miniatűr apparátusokat irányítva, miniszteri felelősség és alkotmányos státusz nélkül.

A helyzet végül odáig fajult, hogy a burjánzó bürokrácia működtetéséhez új bürokratikus szervekre lett szükség. Kissé a szovjet állapotokra emlékeztet mindez, ahol is a bolsevik diktatúra hetven éve során az államapparátusban csak az volt állandó, hogy folytonosan „ésszerűsítették”, folyamatosan variálva a népbiztosságokat, majd a minisztériumokat, egyre újabb Bizottságokat és Irodákat hozva létre, fantáziadús rövidítésekkel megjelölve.

Aztán lassanként elkezdték kiszivárogtatni, hogy az új magyar átszervezés célja a miniszterelnök tehermentesítése. Neki ugyanis terhes, hogy a kormányüléseken nincs összhang, egyeztetni kell a tárcák között – és az egyeztetés aprómunkája, mint főnökre, őrá hárul. A Népszabadság bennfentes információja szerint „Orbán már nem akar a földön járni, Lázár és Varga fogja lejátszani a kemény meccseket" (sőt, a cikk url-címe azt sejteti, hogy eredetileg nyersebb volt a szöveg: itt még „piszkos” meccsekről van szó).

Azaz a fideszes elit vélekedése szerint az, hogy egy kormányban a minisztereknek más-más az érdekük (merészel más lenni, tudniillik az, hogy ugyanabból a költségvetési keretből többet kapjanak, ami nem megy másképp, mint hogy a többiek keveset kapnak) „meccseket” jelent, és ezek a meccsek óhatatlanul piszkosak, beszennyezvén a kormány fejét, amennyiben eddigi munkakörét kénytelen ellátni.

Így fogja fel legfőbb kormányosunk a kormányzást.

A Népszabadság amaz értesülését is közreadta, hogy „az új kabineteknek nem lesz döntési jogköret”. Másnap, csütörtökön a Magyar Közlönyben megjelent, hogy az új kabineteknek ügydöntő jogkörük lesz. Tehát mégiscsak úgy működnek majd, mint két alkormány. Jut eszembe: van ilyesmiről szó az alkotmányban (Alaptörvényben, címe szerint)?

Külön élvezet olvasni, hogy a Stratégiai Kabinet hatáskörébe tartozik a bürokrácia csökkentése. Valamint – noha az ember azt hinné, ennek a gazdasághoz van némi köze – „a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásával összefüggő beruházással kapcsolatos tárgykörökbe tartozó ügyek”. Rettentő hatékonynak ígérkezik ez a kabinetrendszer.

A Népszabadságból derül ki az is, mi a minta: a lejátszandó meccsek olyanok, mint amelyeket Balog Zoltán miniszter a megatárcájánál, az Emberi Erőforrások Minisztériumában – olyan nagy ágazatok között mint az oktatás vagy az egészségügy –, már második ciklusában eredményesen kezel”.

Ezt a kezelést én inkább gyalázatosnak, mint eredményesnek mondanám, de megint csak megtudjuk, hogyan képzelik a kormányzók a kormányzást: a régió legmagasabb adószintje/újraelosztási rátáját fenntartva, legdrágább állami bürokráciáját működtetve szép cselédi szavakkal elérni, hogy az egyes ágazatok ne akarjanak több pénzt. Vagy lehetőleg annyit se, mint eddig. Majd a választások közeledtével kiszórni némi béremelést, azt gondolni, hogy ezzel el van intézve, ha eddig az ágazatoknak azért kellett kussolniuk, mert az a dolguk, most azért illik kussolniuk, mert mit akarnak még?!.

Miután a kabinetek a maguk kebelében elvégezték a kussoltatást, Orbán már lebeghet. Illetve a lényeget Lázár János fejtette ki egy interjúban: a kabinetek abban segítik a miniszterelnököt, hogy legyen ideje felkészülni a következő választásra, és olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek hosszú távon befolyásolják az emberek életét.

Értjük: miután a miniszterelnök megunta, hogy a miniszterek elnöke legyen, meg kormányoznia kelljen – amikor mindig előjöhet valami probléma, amivel nem számolt, és amit szerény képességű, de hűséges miniszterei sem tudnak megoldani – a komplett végrehajtó hatalmat átszervezi a következő választások megnyerése érdekében.

Hasonlataink elfogytak: a miniszterelnök, aki nem szeret kormányozni, az alkotmányos intézményrendszer megváltoztatása kormányhatározattal, az emberek életének hosszú távú befolyásolása mint megmaradt miniszterelnöki feladat… ja, erről mégiscsak eszükbe juthat valami. Úgy hívták, hogy ötéves terv.

Arról a politikai közösségről viszont, amelyik ezt érdeklődve nézi, feltételezvén, hogy Orbán ért a kormányzáshoz, biztosan tudja, mit csinál, megint csak nem jut eszembe semmi. Ezt a publikumot nem fogja fölébreszteni senki. Nemzeti vészhelyzetben sem.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.