Párkány: változások az idei Simon Júda vásáron

PÁRKÁNY - Megváltozik idén az ország egyik legnagyobb szabad téri vásárának számító párkányi Simon Júda területi beosztása és a kézműveseknek is fizetniük kell majd a standbérletet.

Párkány: változások az idei Simon Júda vásáron
Illusztrációs felvétel - Simon Júda Párkány

Idén a Simon Júda vásár Érsekújvár irányába húzódó részét a Komenský utcán megszüntetik és az A szektort áthelyezik a Duna-partra, a Szabadság téri parkolóra.

-Ott állítjuk fel a szabad téri színpadot, kulturális programok lesznek, együttesek lépnek majd fel, lesz borutca, de a kézművesek egy része is ezen a területen árulja majd portékáját.  Olyan régiós étkeket árusító  őstermelők , akik ezeket a tájjellegű  ételeket helyben meg is főzik – mondta Sipos István, a városháza osztályvezetője.

Az új területi beosztás szerint az Ady utca és a Szent István utca elején is lesznek standok, a kézművesek pedig négyzetméterenként és naponként 1 eurót bérleti díjat fognak fizetni. Ugyanakkor a kézműves termékek árusainak  már  augusztus 18- áig jelentkezniük kellett , a portéka eredetiségét pedig fényképes e-mailben is kérték a városházán, ahol egy szakbizottság döntötte el, hogy ki árulhat a korzón, és ki került át más szektorba.

Az idei vásári kulturális program legnagyobb szenzációja a Pannonia Allstars Ska Orchestra fellépése lesz a Duna-parti parkolón, október hetedikén, este nyolckor.

A Simon Júda vásárt idén október 6. és 9-e közt tartják meg Párkányban.  Részleges útlezárásokra, forgalomkorlátozáskokra kell számítani, de a városközpontot már október 5-étől, szerda reggeltől lezárják. Párkányban  a Simon Júda ideje alatt több mint 12 ezer látogató fordul meg- ez a városkasszának is több mint 100 ezer eurós bevételt jelent.

 -br -