Phjongcshang 2018 - Bíznak Észak-Korea részvételében

A 43 nap múlva kezdődő phjongcshangi téli olimpia szervezőbizottságának vezetője továbbra is bízik abban, hogy a Koreai NDK csapata is részt vesz az ötkarikás játékokon.

Phjongcshang 2018 - Bíznak Észak-Korea részvételében
Fotó: AP/TASR

"Minden békeszerető országnak és sportolónak jogában áll az olimpián versenyezni, Észak-Korea sem lehet kivétel" - nyilatkozta Li Hi Pom. Hangsúlyozta, Mun Dzse In dél-koreai államelnök, valamint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is elősegítené az északiak részvételét.

A téli olimpiát február 9. és 25. között rendezik Phjongcshangban, amely mindössze nyolcvan kilométerre fekszik az észak-koreai határtól. A két ország között ismét rendkívül feszült a viszony, mivel az északiak interkontinentális ballisztikus rakétát teszteltek, illetve szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. Li Hi Pom mindezek ellenére arról beszélt, hogy a politikát és a sportot nem szabad összemosni.

A szervezőbizottság becslése szerint 95 országból 6500 sportoló és edző, illetve sportvezető érkezik az eseményre. Körülbelül 210 orosz versenyző részvételére számítanak, akik országuk NOB-büntetése miatt az olimpiai zászló alatt szerepelhetnek.

Li Hi Pom hangsúlyozta, készen állnak az oroszok diszkrimináció nélküli kiszolgálására.

A szervezők vezetője kijelentette, az előkészületek lezárultak, a Koreai Köztársaság készen áll a világ minden tájáról érkező vendégek fogadására. Mint kifejtette, immár leginkább a jegyértékesítésre és a paralimpia népszerűsítésére összpontosítanak.

A múlt héten jelentették be, hogy a belépők több mint hatvan százalékát értékesítették.

"Szerintem nagyon közel állunk ahhoz, hogy sikeresnek mondhassuk az olimpiát" - mondta Li. Közölte azt is, hogy  csaknem 940 millió dollár szponzori bevételre tettek szert, amely több a tervezettnél, és kiegyensúlyozottá teszi a költségvetést.

A múlt hét óta új, nagy sebességű gyorsvasút segíti a közlekedést, de Phjongcshang és Kangnung városában 5G-alapú önjáró buszokat, Incshon repülőterén pedig az utasok számára információt nyújtó, 28 nyelven kommunikáló robotokat is üzemeltetnek majd.

(MTI)