Pofázni kell

Hogy a mostanihoz sincs rohadtul semmi köze, az már egyenesen dühít! Szerintem az olyan, nálunk, galamblelkű szlovákiai tanítóknál szokatlanul radikális sztrájknak van értelme, amikor a tanárok lebénítják az oktatást. De teljesen. És hosszú időre. Amíg nincs változás, ha kell hónapokig.

Persze, ez eddig magánvélemény, a szervezet pedig – ha van neki – saját álláspontot képviselhet, az az ő véleménye. Azaz mégsem, mert valahol a tagságé is kell legyen, az meg ugyebár nem egységes. Akad tehát alibi a zsebre tett kezekre…

A friss pedagógustüntetés éppen hogy annak az új kormányprogramnak szólt, amelyikről az SZMPSZ már az előkészítés fázisában kegyeskedett nem tudomást venni. Az új miniszter két nap alatt vagy húsz szervezettel tárgyalt, a magyarokkal nem. Ez őt minősíti. De az SZMPSZ-t is, mert akkor mit képvisel és milyen fórumon az SZMPSZ, ha az oktatás jövőjéről, de minimum következő négy évi belátható agóniájáról nem tárgyal a miniszterrel?

„Ha szakmai vonalon megszólítanak bennünket, állunk elébe, de erre nem került sor. Magunktól pedig azért nem jelentkeztünk, mert úgy véljük, hogy a kormányprogram kidolgozása a politikusok dolga. Mi szakmai szervezet vagyunk, nem politikai csoportosulás”

– mondta Jókai Tibor elnök a sajtónak. Ez akkora fogalmi zavar, amekkora már nem kínos, hanem egyenes fájdalmas. Országos szakmai szervezet partnere kell legyen a releváns tárcának, különben nem való semmire. A tárca pedig minden esetben a mindenkori kormány struktúrája, azaz politikusok alkotta és vezette intézmény. A politika a közélet maga. Közéletből kimaradni, amint látjuk és gratulálunk hozzá, egy országos szakmai szervezet képes, de akkor minek létezik? Hol, milyen fórumon akar valamit elintézni, ha nem az illetékes tárcánál?!

Küldjünk gittet, kedves Tibor? Közéletből kimaradni azt jelenti, lemondani a SZAKMAI érdekek politikai érvényesítéséről. (A szakpolitikai egyeztetésekből kimaradni azt jelenti, lemondani a szakmai érdekek érvényesítéséről.) Mert érdeket érvényesíteni az SZMPSZ-nek is csak a politika útján sikerülhet. Nem pártpolitikai úton (ebben igaza volna, ha erről lenne szó), hanem a mindenkori reszorttal való kommunikáció, szakmai egyeztetések és lobbi által. Minden más érdekérvényesítési álkísérlet csak üres és megtévesztő esőcsinálás.

Mert lehet x számú magyar(országi) írott és hangzó médiában rinyálni, sőt, szerintem kell is, de az csak háttérmunkának tekinthető az igazi lépések mögött. Az igazi lépéseket pedig meg kell lépni. Ez esetben szakpolitikai lépéseket. Szakpolitikai lépéseket nem megtenni is politika, mégpedig a passzív politizálás egyik formája. Amivel nem lehet megmenteni a kisiskolákat, amivel nem lehet megtanítani a magyar gyereket szlovákul et cetera et cetera et cetera.

Vajon csak nem az fordult meg az SZMPSZ (elnökének) fejében, hogy az új, eddig valóban komolyan vehetetlen tárcavezető előbb kiteríti eléje a hollywoodi veres padlókárpit szlovákiai magyar verzióját, majd pedig arany tálcán küldi a legdögösebb bikinis titkárnőket az illatosított selyempapírra nyomtatott meghívóval? Hát honnan tudná a politikus, mi kell a szakmának, ha az / egy országos szakmai szervezet nem mondja meg neki?! És akkor miképpen kerülne be a kormányprogramba? S ha nem kerül be, vajon megvalósul-e csak úgy magától? Mint egy spontán öngyulladás?

Ezt a szervezet és elnöke nem gondolhatta így.

Ha az SZMPSZ (a magyar kormány és támogatásai szerint) nemzeti jelentőségű intézmény (ami már önmagában politikai címke, kedves Tibor), és legyen is ténylegesen nemzeti jelentőségű!!!, akkor ehhez a jelentőséghez mérten, ehhez méltón kell érdeket képviselni „nem középiskolás fokon”, hanem följebb. Legföljebb!

S láss csodát, a sajtóhírek után megnyílt a minisztérium kapuja, terült a szőnyeg, (bikinis titkárnőkről nem tudok, de) Peter Krajňák államtitkár megkereste Jókai Tibor elnök urat és egyeztetett vele. S Jókai tárgyalt. Akkor most mégis politizál? Vagy mégsem? Vagy hogyan van most ez?

Azért tartunk itt, mert az emberek kivonják magukat a közéletből. És egyes szervezetek ugyancsak kivonják magukat. Lapítanak, hátha akkor csöppen valami. Ha nem innen, akkor onnan. De ami onnan csöppenhet, az mindig kevesebb, mint egy rendszerszerű törvénymódosítás innen, mert a törvényeket csak innen lehet módosítani, onnan nem. Értjük, ugye?

Nincs pofázás – nincs baj… Működik? Nem működik. Baj van! Nagy baj van! Sok baj van! Pofázni kell!

De legalábbis illedelmesen bekéredzkedni a tárgyalóasztalhoz. Vagy betörni az ajtót. De durcásan / naivan / passzívan megvárni, amíg hívnak… Mi lesz, ha legközelebb nem teszi szóvá a sajtó és / vagy valaki más, és egyszerűen nem hívnak senkit? Lépni kell, aktívan, előre. (Vagy ki. Az elnöki székből…)

Hátrálni ugyanis már nincs hová. Ezt az SZMPSZ és elnöke tudja. Ugye?!