Pozsonyban és Budapesten arányaiban egyformán vedeltek szilveszterkor

A megszokottnál kevesebben, de a mostani szilveszteren is csaknem hetvenen kerültek kórházba a túlzott alkoholfogyasztás miatt a magyar fővárosban, és arányaiban hasonló helyzet Pozsonyban is.

Pozsonyban és Budapesten arányaiban egyformán vedeltek szilveszterkor
Illusztrációs felvétel (tasr)

Az M1 csatorna a budapesti Honvédkórházból jelentkezve elmondta: az éjszaka folyamán a kórház sürgősségi osztályára 19 beteg érkezett, többségük fiatal, ketten 18 éven aluliak voltak. Állapotuk nem volt olyan súlyos, hogy fel kellett volna venni őket, elsődleges ellátásuk után valamennyien hazamehettek.

A Péterfy Sándor utcai kórházba mintegy ötvenen kerültek be a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt. Ott még Újév reggelén többen a kórházban voltak, de ők sincsenek súlyos állapotban.

A szlovák fővárosban 16-an kerültek be a detoxba nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása miatt. Mindenkinek jobbulást kívánunk!

MTI/tasr