Pozsonyban fúrják a D4-es körgyűrűt, és ezzel az R7-es projektjét is

Megosztás

A kétmilliárdos projektet most a pozsonyi városházán bonyolítják. A képviselők másodjára sem hagyták jóvá a körgyűrű és az R7-es bevezető szakasza alatti telkek eladását az államnak - írja a Denník N.

Szeptember végéig márpedig az állam tulajdonába kellene kerülniük a telkeknek, hogy ne kerüljön veszélybe a projekt elkezdésének határideje.

A városi képviselők azt rótták fel a főpolgármesternek, Ivo Nesrovnalnak, hogy olyan telkeket is eladásra kínálnak, amelyek az egyes pozsonyi városrészek hatáskörébe tartoznak, az eladás jóváhagyását így azok később akár meg is támadhatnák.

Ondrej Dostál szerint a főváros alapszabályába is bele van írva, hogy az egyes telkek értékesítéséről vagy bérbe adásáról azok önkormányzatai dönthetnek.

Nesrovnal csalódottságának adott hangot a szavazás miatt, és kijelentette, hogy Pozsony és a városrészek is emiatt kb. egymillió eurótól esnek el. Ez úgy jön ki,hogy a gyors döntésért az állam mintegy 20%-kal többet fizetne a fővárosnak a telkekért. 8,2 millió eurót kínáltak a szakértő által becsült árhoz képest, ha viszont arra kerülne sor, hogy az államnak ki kell sajátítania, a províziótól elesnek.

A képviselők azzal érveltek, hogy ha Nesrovnal számára az volna fontos, hogy gyorsan eladják a telkeket, akkor hagyná, hogy a helyi képviselő-testületek szavazzanak róla. Figyelmeztettek, hogy erre még mindig van idő.

A spanyol Cintra vezette konzorciummal kötött szerződés szerint szeptember végéig van ideje az államnak arra, hogy a Szlovák Autópálya-építő Társaság nevére kerüljenek az érintett telkek. Ha ez nem történik meg, büntetés jöhet, amit ki kellene fizetni a Cintra számára.

(Denník N/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program