A rák-immunterápia jobban gyógyítja a férfiakat, mint a nőket

Az úgynevezett monoklonális antitestekkel végzett modern immunterápia a kezeltek mintegy 20 százalékánál biztosít hosszú távon hatást több ráktípus esetében is. Egy nemzetközi kutatócsoport szerint azonban a férfiaknál jobban hat, mint a nőknél. 

Fabio Conforti, a milánói Európai Onkológiai Intézet kutatója és munkatársai húsz olyan klinikai tanulmány adatait foglalták össze, amelyeket összesen 11 351, előrehaladott állapotú rákbeteggel végeztek immunellenőrzőpont-blokkolók (immuncheckpoint-inhibitors; ICI) segítségével. 

A kezeltek 67 százaléka férfi volt. 

A tudósok a Lancet Oncology című szaklapban mutatták be eredményeiket, amelyek szerint a rák ellen immunterápiában részesült férfiaknál 28 százalékkal alacsonyabb a halálozási arány, mint azoknál, akik nem kaptak kezelést. A nőknél viszont csak 14 százalékkal csökkent a halálozás kockázata.

A tudósok kutatásukkal felhívták a jövőbeli tanulmányok szerzőinek figyelmét arra, milyen kiemelt fontossággal bír, hogy a rák ellen alkalmazott immunterápia kutatásában az eddigieknél több nő vegyen részt. Elképzelhető, hogy a nők és férfiak esetében különböző stratégia lehet célszerű - emelték ki. 

A modern immunterápia abban áll, hogy a monoklonális antitestek révén lebénítják azokat a folyamatokat, amelyek megakadályozzák, hogy az érintettek immunrendszere megfelelő aktivitással lépjen fel a tumor ellen. 

Az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) néhány hete Genfben tartott tüdőrák-konferenciáján bemutatták például az előrehaladott úgynevezett nem-kissejtes tüdőrákban szenvedő páciensek kezelési eredményeiről készült hároméves adatokat. Ezek szerint az immunterápiát kapottak 32,2 százaléka élt két év után, míg a hagyományos kemoterápiát kapottaknak csak 16,6 százaléka. Három év után a túlélési arányszám 18,7 és 10 százalék volt.

(MTI)