Rasszista, gyűlöletkeltő megjegyzések miatt vádat emelnek Kotleba vérebe ellen

A Speciális Ügyészség ügyésze nemzeti, faji és etnikai alapú gyalázkodás, egyszersmind faji indíttatású fenyegetés ügyében tett vádemelési javaslatot a parlamenti képvsielő Milan Mazurek (ĽSNS) ellen.

Rasszista, gyűlöletkeltő megjegyzések miatt vádat emelnek Kotleba vérebe ellen
Milan Mazurek (Fotó: TASR)

Mazurek kijelentései, amelyek alapján büntetőeljárás indult ellene, a Frontinus rádióban hangzottak el tavaly októberben.A rádióműsor egészének kontextusában a szavai az ügyész szerint kimerítik a rasszizmus és a romák elleni uszítás fogalmát. 

Mazurek például azt mondta, hogy "150 millió eurót használnak fel a cigány közösségből származók házaira", hozzátéve, hogy "olyan emberek házaira, akik soha semmit az országunk és a nemzetünk javára nem tettek, éppen ellenkezőleg, aszociális módon élnek s kizsigerelik a szociális rendszerünket".

"Ránk, akik tisztességesen élünk és dolgozunk, tesz az állam, miközben ezeknek az aszociálisoknak ingyen ad mindent" - fogalmazott.

A Frontinus rádió 15 ezer eurós bírságot kapott a műsor sugárzásáért a Sugárzási Tanácstól.

Itt meghallgatható az adás:

(SME/TASR)