Rendőrségi akció: Józanon vezettél? Tessék, itt egy sör!

A Felelősség napja nevű kampány keretein belül a közlekedésügyi minisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a Szlovák Sörgyártók Szövetsége az ittas vezetés elleni harcra hívja fel a sofőrök figyelmét.

„Az alkoholfogyasztás azt eredményezi, hogy veszítünk tájékozódóképességünkből, valamint a krízishelyzetekben képtelenek vagyunk megfelelően dönteni, a reakcióidő pedig jelentősen csökken” – tájékoztatott Milan Troška, a közlekedésügyi minisztériumhoz tartozó közlekedésbiztonsággal foglalkozó osztály (BECEP) vezetője.

A statisztikák szerint a közúti baleset lehetséges bekövetkezése arányosan növekszik az elfogyasztott alkohol mennyiségével. 0,5 ezrelék esetén 100 százalékkal nagyobb az esélye a közúti baleset bekövetkeztének. 0,8 ezreléknél ez már 400 százaléknak felel meg.

Az olyan balesetek, amelyeknél szerepet játszott az alkohol is, 43 százalékban hétvégén történnek. Éppen ezért a kampánnyal immár hatodik éve nem csak a hétköznapokra, de főként a hosszú hétvégékre összpontosítanak.

A legnagyobb szlovákiai városokban az ellenőrzések alkalmával a sofőröknek alkoholtesztet kell elvégezniük. A vasárnapig tartó akció során a felelősségteljes sofőröket egyszeri használatra alkalmazható alkoholszondát, fényvisszaverő elemeket, valamint alkoholmentes sört tartalmazó csomaggal jutalmazzák. 

-para-