Ridley Scott seggfejezett egyet, majd elnézést kért Vilmos hercegtől

Ridley Scott filmrendező ért ahhoz, hogy hogyan sokkolja a közönségét. 

Ridley Scott seggfejezett egyet, majd elnézést kért Vilmos hercegtől
Fotó: AP

A vasárnap éjszakába nyúló BAFTA-gálán a filmakadémia elnöki tisztségét is betöltő Vilmos herceg jelentette be, hogy a legrangosabb elismerést, a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia tagságát Ridley Scott kapja. A BAFTA-tagságról szóló oklevelet Vilmos felkérésére Kenneth Branagh adta át a rendezőnek.

A 80 éves Scott a közönség nagy derültségére köszönőbeszédében azt mondta: gyanúja szerint az elismerés mögött akár az a meggondolás is állhatott, hogy „adjunk már ennek is valamit, mielőtt túl késő”. Alapvetően azonban egy nagyon érzelmes beszédet tartott, beszélt az iskolás éveiről, és arról, hogy 40 éve van a szakmában, de ez az első alkalom, hogy kap valamit.

Majd váratlanul az egyik nézőhöz fordult, és egy káromkodás kíséretében megkérdezte tőle, hogy unatkozik-e, majd a seggfej szóval színesítette az egyik filmforgatási anekdotáját.  Bár a közönség nevetett, Scott gyorsan rájött, hogy ezt nem kellett volna, és elnézést kért Vilmos hercegtől.

Hvg.hu