Rigó Konrád bemutatta a kulturális minisztérium új támogatási rendszerét Füleken

Rigó Konrád, a kulturális minisztérium államtitkára mutatta be csütörtökön a Kisebbségi Kulturális Alap új támogatási rendszerét a füleki Városi Művelődési Központban.

Rigó Konrád bemutatta a kulturális minisztérium új támogatási rendszerét Füleken

A beszélgetésen több mint 30 kultúrával foglalkozó szervezet képviselője vett részt. Jelen voltak a környékbeli községek, polgári társulások, művészeti iskolák és a kreatív iparral foglalkozó vállalkozások megbízottjai is.

"Az ilyen jellegű megbeszélések nagyon fontosak a számunkra. Mi visszajelzést kapunk, az érdeklődők pedig első kézből jutnak hasznos információkhoz. 2018 januárjától működik az új alap, amely a nemzeti kisebbségek kultúráját hivatott támogatni. Ez egy releváns változás" – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy ebben az évben jelentősen megváltozott a pályázási folyamat és a témakörök is, amelyekben támogatást lehet igényelni.

A nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatására idén kétszer nagyobb a finanszírozási keretösszeg, mint korábban. "A teljes költségvetés nyolcmillió euró, amelyből minden egyes kisebbség arányosan részesedik. Az egyes pályázóknak nyújtott támogatás összege 500 euró és 66 000 euró között mozog"– tette hozzá az államtitkár. Az alap létrehozásának célja a támogatási rendszerek decentralizálása.

"Az Audiovizuális Alap és a Művészeti Alap létrehozása után ez egy újabb lépés a célunk felé. Arról, hogy ki kap támogatást, és mennyit, már nem a minisztériumi tisztviselők, hanem az adott ágazat szakértői döntenek. Ez egy jelentős lépés a nemzeti kisebbségek kulturális támogatásának önkormányzatisága felé" – nyilatkozta.

A beszélgetésbe az államtitkáron kívül bekapcsolódott Agócs Attila, polgármester és Illés Kósik Andrea, a VMK igazgatónője is. "A pályázatok beadása most nagyon aktuális téma, ezért örülünk, hogy az államtitkár úr eljött, és megvilágította nekünk a rendszer működését, válaszolt a kérdéseinkre. Meggyőződésem, hogy ez mindenki számára egy hasznos találkozás volt" – nyilatkozta az igazgatónő.

Az új támogatási rendszert pozitívan értékeli: „Az a tény, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap nagyon hasonló szerkezettel működik, mint a Művészeti Alap, amelybe a legtöbbünk már adott be pályázatot, rendkívül megkönnyíti a munkánkat” – zártafejezte be.


(Kovácsová Klaudia)