Rivalda Színház: „Arra van igazán igény, hogy az emberek nevessenek”

Honnan jött az ötlet, hogy Dunaszerdahelyen alapítsatok színházat?

Egy itteni látogatásunk során, a komáromi Jókai Színház adta elő a Sári bírót. Gondoltuk, eljövünk megnézni. Ekkor találkoztunk Ibolya Ildikóval, a Városi Művelődési Központ igazgatónőjével, akivel beszélgettünk kicsit, hogy hogyan is működnek itt a dolgok. Megnéztük az előadást, és utána jött az ötlet, hogy igazából itt Szerdahelyen nincsen színházi társulat, ezért gondoltuk, hogy alapíthatnánk egy állandó városi színházat, ami nem feltétlenül csak a városnak szólna, hanem az egész járásnak. Számításokat is végeztünk, melyek alapján a színház 150 ezer magyart is elérhet.

Mikor alapítottátok meg a színházat?

A hivatalos megbeszélés már 2012-ben megtörtént. Ez egy társulati megbeszélés volt, amikor kiválasztottuk, hogy kikkel szeretnénk együtt dolgozni. Onnantól kezdve elkezdtük építeni a kapcsolatokat. Akkor még Pesten és Egerben voltunk, de mindig jártunk máshová is, hogy minél több embert megismerjünk. Az első társulati napunkat Szerdahelyen 2013. június 1-jén kezdtük meg. Ekkor nyolcan érkeztünk, volt köztünk győri, pesti, miskolci, gödöllői és egy színésznőnk pedig helybeli, azaz dunaszerdahelyi származású. Mostanra kicsit kevesebben lettünk, fixen hatan vagyunk, illetve jelenleg több vendégszereplőnk is van.

Rivalda Színházként működtök. Honnan a névválasztás?

Rápillantottam a Rivalda kötetekre, mely egy színházi kiadás. Ekkor támadt az ötletem, hogy legyünk Rivalda Színház. Mindenképpen olyan nevet szerettünk volna, ami fiatalos és erőteljes. Bár sokkal jobb lenne, ha elnevezhetnénk magunkat Shakespeare Színháznak, vagy a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Színháznak, de hát ott még nem tartunk.

Scheer Gábor (középen)

Voltak nehézségek a színház létrehozásában?

Igazából csak nehézségek voltak, könnyű sosem volt. A mai napig nem könnyű. Elsődleges probléma, hogy nincs neve a színháznak, és nincsenek "celebek" benne. Ez pedig itt Dunaszerdahelyen nagyon számít a közönség szempontjából. A másik a gazdasági oldala a dolognak, tehát az anyagiak. Nehéz úgy kijönnie egy színháznak, hogy mindenre legyen pénz.

Hogyan fogadtak titeket a lakosok?

Én úgy éreztem, hogy elég meleg fogadtatást kaptunk, főleg az elején. Kíváncsiak voltak ránk. Ez egy jól eső érzés volt. Volt rá érdeklődés, hogy az emberek megtudják, hogy kik is vagyunk mi. Próbáltuk reklámozni magunkat többféleképpen: poszterek, plakátok által, az interneten, továbbá csináltunk flashmobokat is. Az első igazi nagy premierünk meglepően jól sikerült, teltházas előadás volt. Továbbá nemcsak a lakosok, de a kultúrház munkatársai is jól fogadtak bennünket. Érdekelte őket az új, a kultúra és a mi elképzeléseink. Tehát ilyen szempontból fantasztikusan jól kezdődött ez a dolog.

Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli című darabjában Scheer Gábor (balról) és Pataky Ádám

Mostanra már valamilyen szinten ismernek minket az emberek. Azonban még ma is vannak olyanok, akik soha nem hallottak a Rivalda Színházról. Viszont rengetegszer találkozom olyanokkal, akiket nem ismerek, mégis rám köszönnek. Az emberek elkezdtek felismerni minket, ez nagyon jó érzéssel tölt el bennünket. Úgy érzem, hogy elkezdtünk valamit felépíteni, egy kis ismeretséget, amiről nem tudom, hogy előny vagy hátrány, mindenesetre nekem személy szerint nagyon jól esik, hogy kezdjük belopni magunkat az emberek szívébe. Nagy örömünkre mostanra már a város is kimondta azt, hogy mi vagyunk Dunaszerdahely város színháza.

Van valamilyen irány, amit képviseltek?

Nincs konkrét, meghatározott dolog. Mindig igyekszünk valami újat hozni a közönségnek. Csinálunk beavató jellegű előadásokat, van mozgáselőadásunk, zenés, prózai, van, ami dráma, van, ami vígjáték. Továbbá megmozgatunk olyan részeket is, amit más színház nem csinál. Mi kimegyünk például óvodákba, iskolákba is. Felléptünk már továbbá a jégpályán, a vásárban, bálokon, falunapokon, illetve szülinapi eseményen is.

Tauno Yliruusi: Börtönkarrier c. művében Scheer Gábor és Szabó Manyi (Fotó: Fehér Alexandra / Rivalda Színház – Facebook)

Átlagosan hány néző van egy előadásotokon?

Szerencsére azért mindig félig tele van a terem. Mi nem feltétlenül a nagyszínpadon szeretnénk megvetni a központunkat. Nagyon szeretnénk a moziteremben előadni. Májusban meg is tesszük az első lépést e célunk elérése érdekében, ugyanis egy krimit adunk majd ott elő. A mi célunk nem az, hogy egy félévben kétszer-háromszor megtöltsük az 500 férőhelyes termet, hanem az, hogy pár év múlva legyen heti rendszerességgel egy előadásunk. Tehát mi egy színházi évadot szeretnénk indítani, rendszeres színházi működést kialakítani. Jelenleg a nagyszínpadon évi háromszor vagy négyszer van előadásunk. Nekünk azonban nem ez az elsődleges célunk, hanem az, hogy legyen lehetőség folyamatos színházba járásra.

Hogy látjátok, fogékonyak erre az itt elő emberek?

Is-is. Nehéz megmondani, mert a dunaszerdahelyi nagyközönség nem igazán fogékony a drámára. Persze, a mai világban, Pesten kívül ez mindenhol így van. Manapság az ember a sok stressz, a munka és felelősség mellett inkább vígjátékot szeretne látni a színpadon. Ez érthető is, de szerintem meg kell találni a határt, magunkba kell nézni és meg kell keresni azokat az értékeket, amik általunk mint közönség által elvesznek. Sajnos itt a drámára, a komoly dolgokra csak akkor fogékonyak, ha nemzeti ünnep van, vagy pedig, ha olyan témát dolgoz fel, ami őket érinti. Például csináltunk egy darabot a kitelepítésről, amit egymás után nyolcszor elő is adtunk és szinte mindig teltházas előadás volt. De amik igazán futnak, azok a vígjátékok, tehát arra van igazán igény, hogy az emberek nevessenek.

SzC/para