Roberto Mancini az új olasz szövetségi kapitány – vissza akarja csábítani Balotellit a válogatottba

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) hétfőn bejelentette, hogy Roberto Mancini lesz a válogatott szövetségi kapitánya.

Roberto Mancini az új olasz szövetségi kapitány – vissza akarja csábítani Balotellit a válogatottba
Fotó: AP/Jon Super

A FIGC honlapján megjelent közlemény szerint az 53 éves edző kedden délben, a szövetség firenzei edzőközpontjában írta alá szerződését, amelynek publikus részleteit nyilvánosságr hozzák.

Az olasz sportsajtó értesülései szerint a megállapodás a 2020-as Európa-bajnokság végéig szól majd, de egy opció alapján 2022 nyaráig meghosszabbítható lesz, és évente kétmillió eurós alapfizetést tartalmaz.

Mancini május 28-án, a Szaúd-Arábia elleni barátságos meccsen mutatkozik be a kispadon.

A tréner vasárnap közös megegyezéssel szerződést bontott a szentpétervári Zenit csapatával, amelyet tavaly nyár óta irányított. Korábban a Fiorentina, a Lazio, az Internazionale, a Manchester City és a Galatasaray együttesét is irányította.

Az olasz válogatott nem jutott ki a nyári, oroszországi világbajnokságra, Gian Piero Ventura kapitánynak ezért kellett távoznia posztjáról. A nemzeti együttest azóta ideiglenes megbízatással Luigi Di Biagio irányította.

 

Mancini szeretné visszacsábítani Balotellit a válogatottba

Roberto Mancini azt mondta, beszélni fog Mario Balotellivel esetleges visszatéréséről a nemzeti csapatba.

Keddi, firenzei bemutatkozó sajtótájékoztatóján a szakember úgy fogalmazott: "Mario egy olasz játékos. Mindenképpen beszélni fogok vele. Az egyike azoknak, akiket újra meg kell néznünk".

Balotelli a 2014-es világbajnokság óta nem lépett pályára a válogatottban, de Mancini játékosa volt az Internazonalénál és a Manchester Citynél is.

Az 53 éves tréner Gian Piero Venturát követi a kapitányi poszton, akinek azután kellett távoznia, hogy a csapata nem jutott ki az oroszországi világbajnokságra. A nemzeti együttest azóta ideiglenes megbízatással Luigi Di Biagio irányította.

"Az lesz a feladatom, hogy a nemzeti együttest visszahozzam a világ és Európa tetejére" - mondta kedden Mancini.

Mancini - aki vasárnap közös megegyezéssel szerződést bontott a szentpétervári Zenittel - május 28-án, a Szaúd-Arábia elleni barátságos meccsen debütál majd a kispadon.

(MTI)