Rómában szigorították a biztonsági intézkedéseket

Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére - jelentette szombaton az APA osztrák hírügynökség.

A hírügynökség azt írja: az ókori Circus Maximus romjainál, ahol szilveszterkor koncertek és előadások lesznek, fémdetektorokat állítottak fel, és átvizsgálják az érkezőket. Emellett minden hídon és jelentősebb téren rendőrök őrködnek, a belvárosba pedig tilos teherautóval behajtani.

Az APA arról számol be, hogy a repülőtereken, pályaudvarokon, a metróban és a vatikáni Szent Péter téren is megerősítették a rendőri és katonai jelenlétet, és várhatóan az autópályákon, a bevásárlóközpontoknál és nagyobb szupermarketeknél is biztonsági ellenőrzésekre kell számítani.

Ezen kívül szabályozzák a bejutást a város központjában fekvő Piazza Navonán található karácsonyi és újévi vásárra, ahova legfeljebb 12 ezer embert engednek be egyszerre. Ellenőrzésekre kell számítani a Spanyol lépcsőnél és a Trevi-kútnál is, ahova várhatóan rengeteg turista látogat majd el. Több székesegyháznál is szigorított biztonsági intézkedéseket vezettek be.

MTI/para