Maratonit fotóztak Dunaszerdahelyen

– Ez magánterület, tilos a fényképezés! – mordul rá az egyik épület állványzatáról egy kék munkaruhás férfi a hosszú hajú srácra, aki lentről éppen célba vette őt a fényképezőgépével. A fotós ért a szóból, tovább ballag. Szerencsére az első dunaszerdahelyi fotómaratont ennél komolyabb konfliktusok nemigen nehezítették.

Tizenkét óra, öt téma, huszonhárom fényképész – ezekkel a számadatokkal is jellemezhetnénk a múlt szombati rendezvényt. A dunaszerdahelyi fotóklub saját honlapján, szórólapokon és stenciles-festékszórós módszerrel hirdette a hagyományteremtés szándékával megszervezett eseményt. Négy kötelező témában – ember, számok, üveg, geometria – és egy szabadon választható kategóriában kellett egy-egy fotót készíteniük a versenyzőknek. A nevezés szombaton reggel kezdődött, este kilencig kellett leadni a nevezési lapot, másnap estig pedig a felvételeket is el kellett juttatni a szervezőkhöz.

A versenyzőket szombat reggel kilenctől várták a Csemadok udvarán berendezett stábon. „Már most többen jöttek, mint ahány résztvevőre számítottam“  – mondja Edmár Béla, a fotómaraton egyik szervezője, miközben az egyik újonnan érkezett fotósnak kiadja a nevezési lapot. Béla hozzáteszi, Dunaszerdahely kis város, ő pedig úgy saccolja, a résztvevők negyven százaléka az ismerősök köréből került ki.

A versenyre a dél-szlovákiai fiatalokon kívül két magyarországi amatőr fotós is jelentkezett. Miletics Attila például Győrszentiványról érkezett, a két település közötti körülbelül 50 kilométert kerékpáron tette meg. Elmondta, annak idején „lecsúszott“ a hasonló budapesti rendezvényről, ezért úgy gondolta, legalább Dunaszerdahelyen belekóstol a fotómaraton izgalmaiba. És hogy mi hozta őt ide? „Kíváncsiság, jó  társaság, inspiráció“ – sorolja a Láma művésznéven fotózó fiú. – „Úgy gondolom, itt olyan képeket készíthetek, amelyekre egy-egy normál séta alkalmával nem nyílna alkalmam“ – teszi hozzá, majd elnézést kér: indulnia kell, csak most kapta meg a versenytémákat, el kell kezdenie kattogtatni. És persze még haza is kell kerekeznie.

(Azt más a maraton befejezése után, vasárnap éjjel tudtuk meg, hogy mind a huszonhárom versenyző leadta a nevezési lapot és a Dunaszerdahelyen készült felvételeit. Soós László, a szerdahelyi fotóklub egyik alapítója elégedett: „Jó kis anyag gyűlt össze” – mondja. – „Most már csak a szakmai zsűrin múlik, hogyan értékelik a beérkezett képeket”. Hozzáteszi, kiállítást is szeretnének rendezni a legjobban sikerült felvételekből.)

Még nem tudni, vajon a 13-as számú nevezési lap szerencsét hozott-e Töltésy Rudolfnak. A Komárom mellől érkezett fiatalember egyelőre elmélyülten olvasgatja a megfotózandó témákat. Szerencsére nem babonás, inkább jókedvűnek tűnik, máris indul becserkészni az első témát. Pár órával később a művelődési ház előtti téren látjuk őt viszont, kezében fényképezőgép-állvány, éppen buzgón instruál három csinos leányzót. Az alkalmi modellek hunyorognak a napsütésben, de odaadóan tűrik a fotózást.

És ha már itt tartunk, az égiek ezúttal rendkívül kegyesen bántak a fotómaraton résztvevőivel, hiszen a beígért eső helyett szemet gyönyörködtető bárányfelhők várták a fotósokat. Nem csoda hát, hogy sokan fordították az ég felé fényképezőgépüket.

Kár, hogy az égen nem volt sem szám, sem üveg, sem ember, de még csak geometria sem sok…

Juhász László