Hazudott az MTI az Ifjú Szivekről?

"Továbbra is bizonytalan az Ifjú Szivek Táncszínház jövője” címmel közölt híradást tegnap az MTI az Ifjú Szivekben kialakult nem mindennapi történésekről.“ Ez így önmagában a világ legtermészetesebb dolga lenne (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hírügynökség egyébként igen ritkán érdeklődik a társulat iránt), ha a cikk nem hemzsegne csúsztatásoktól és féligazságoktól. Az alábbiakban az írás tévedéseinek  lényegretörő helyreigazítása olvasható:  

Hazudott az MTI az Ifjú Szivekről?

1. Az Ifjú Szivek Táncszínház 2000 óta – 14 éve működik hivatásos táncszínházként. Szakmai körökben a legelismertebb társulatok közt jegyzik.

2. A Hégli Dusan leváltását megelőző, 5 hónapig tartó gazdasági átvilágítás (2012 november – 2013 április) során feltárt hiányosságokat az intézmény vezetése kivétel nélkül orvosolta, az ellenőrzés lezárását követő 2 héten belül. A kormányhivatal az összes korrekciót jóváhagyta és elfogadta. Ezek után Hégli Dusan új szerződést kapott a kormányhivatal vezetőjétől Igor Federičtől. Az ezt igazoló dokumentumok megtalálhatók, a táncszínház archívumában.

3. Hégli Dusant az együttes volt igazgatóját a fenntartó szerv (a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala) 2013 június 28-án indoklás nélkül váltotta le és 3 hónapos felmondási idővel bocsátotta el pozíciójából.

4. A 2014. 1. 31-én zajló igazgatói pályázat szóbeli meghallgatásán az együttest képviselő komissziótag arra hívta fel a bizottság figyelmét, hogy Papp Sándor már vezette az intézményt 2007-ben. Igazgatóságának 8 hónapja alatt elbocsátotta az együttes összes művész alkalmazottját, a művészeti vezetőt és a managert, majd nem tudta a megürült státuszokat betölteni. Az együttes egyetlen előadást sem abszolvált ezen időszak alatt, teljesen elszigetelődött, gyakorlatilag megszűnt létezni. A hazai és külföldi szakmai körök mélységes felháborodásuknak adtak hangot és Papp Sándor távozását követelték. A civil kezdeményezésre induló, Papp Sándor távozását követelő petíciót  több mint 10 000 ember írta alá. Marek Maďarič, a kulturális tárca akkori és jelenlegi vezetője többszöri figyelmeztetés után 2007 augusztusának végén távozásra kényszerítette Papp Sándort.

5. Hégli Dusan leváltása óta az együttes vezetését a kormányhivatal által kinevezett, teljes jogkörrel bíró, megbízott igazgató látja el (2013. december 31-ig Ing. Dagmar Čerťanská, 2014. január 1-től pedig JUDr Karolína Kormúthová). Az együttes teljes mértékben szerződéképes.

(fj)