Legalább Róma !

Szent István napján, az államalapítás és az új kenyér ünnepén születik e jegyzet, amikor Pekingben még lobog az olimpiai láng, Budapesten a hagyományos esti tűzijátékra készülnek. Szép lenne egy magyar arany, az olimpiáról, de nincs.

 

Ettől kicsit szomorú vagyok, talán mert, mint szurkoló, tizenkétéves koromtól mindeddig, vagyis Rómától Athénig aranyos utakon járhattam rádióhallgatóként és tévénézőként a magyarok olimpiai tájain. Igaz, 1960-ban, Rómában, az 56-os forradalmat követő nagy exodusok után mindössze 6 aranyérmet nyert Magyarország, amelyet 180 sportoló képviselt, nagyjából ugyanannyi, mint most, de összesen 21 éremmel a hetedik helyen végzett 83 ország közül, sportnagyhatalmakat előzve meg. Tudom, azóta, de Sidney és Athén óta is nagyot fordult a világ, össze is keveredett és keveredik tovább hol csendesen, hol fortyogva, Magyarországot, a magyar nemzetet sem hagyva érintetlenül. Ettől függetlenül, olimpia még nem volt oly távol tőlem, mint ez a pekingi, s korántsem földrajzi értelemben, akkor Tokiót vagy Szöult kellene említenem. Hanem érzelmileg.

A kínai szíveslátás és mosoly, valamint a játékok előtti időszakban európai és világversenyeken győztes, most azonban rendre vereséget szenvedő magyar olimpikonok szájából elhangzó, többnyire elégedett és derűs nyilatkozatok ellenére. Ezt az érzelmi felhígulást, a láz, az izgalom hiányának okát mégiscsak az aranyak hiányában kell keresnem? Lehet. A görögök, ama régiek, azt mondták, győzni kell. Coubertin báró, az újkori olimpiák atyjának jelmondta: „Gyorsabban, magasabbra, erősebben!” Nemes, elfogadható alapeszmék, de a kettő nem ugyanaz. Győzni kell! Minden más önámítás. Merthogy, lám, nemcsak a hidegháború idején volt presztízskérdés, mely országnak hány az aranya, hányadik helyen végez a sorban, hanem ma is az. És mindenkor. Pusztán az országimázs miatt is. Nem, a rádió- és tévériporterekre sem kenhetem rá, hogy ők lennének előidézői ezúttal kevésbé örömös érzéseimnek. Melyek sokat akkor sem változnak már, ha a végén összejön legalább Róma.

De azért büszke leszek.