Lötty

Kár, hogy a tévécsatornák későn adnak mindent, ami több, mint celeb. Miközben a régi jól bevált szívküldis konzervműsorokon kívül alig produkálnak valami újat, eredetit.
Amióta utolsó „médiumos” jegyzetem jelent itt meg, karácsony előtt, sok kép lefolyt tévécsatornáimon. Mégis alig akad olyan, amelyre jó szívvel vagy derűvel tudnék emlékezni, amelyet érdemes lenne felidézni. Eltekintve a tudomány vívmányaival, a természet jelenségeivel, a históriával foglalkozó ismeretterjesztő adók kínálatától, jószerével mindenhonnan – bocsánat a kifejezésért – rózsaszín amerikás takony, olykor könnyel keveredve, árasztotta el a képernyőt, huszadrangú filmek és sorozatok, bugyuta vígjátékok, bárhová kapcsolt az emberfia Varsótól, Prágán, Pozsonyon, Bécsen át Budapestig. Karácsony, szilveszter tájékán például Steve Martint vagy Bud Spencert és Terence Hillt már le sem lehet kaparni a képernyőről. Sajnos, e téren a magyar közszolgálati televíziók is hasonlóképpen „ünnepelnek”. A régi jól bevált szívküldis konzervműsorokon kívül alig produkálnak valami újat, eredetit. S mintha egyre inkább igyekeznének felzárkózni a két legnagyobb, egymással gyomorforgató módon versengő kalmárcsatornához, ahol, elmúlván az ünnepek, az amerikás takony után nemcsak a szintén amerikás vér – mi más? -- kezdett el ömleni ismét szélesebb patakokban. A viszonylag nagy nézettségnek örvendő TV2 Hal a tortánja mellett az RTL Klub sem állta meg, hogy ne indítsa újra Vacsoracsatáját. De kikkel, istenem?! Persze, a saját bandájából válogatott, a minimális illemszabályoknak fittyet hányó gusztustalan, legalábbis gusztustalanul viselkedő, vagy ilyen viselkedésre jó pénzért rávett Benkőkkel, Somákkal, a kihagyhatatlan Gáspár Győzővel, akiket én vacsoraasztalhoz, vagyis étel közelébe nem engednék, tisztelet a kivételnek. Ha rajtam múlik, hagyom mindnyájukat a dzsungelben. Bár gyanítom, az őserdei törzsek nem sokáig tűrték volna meg őket, show ide, show oda. Ha mégis emlékezni akarnék valami jóra, szellemi frissítőre az elmúlt hetekből, az a meglepően sokoldalúan tájékozott, tehetséges, intelligens és vonzóan kedves Veiszer Alinda beszélgetőműsora jeles személyiséggel az M2 Zárórájában. Kár, hogy későn adják. Mint általában mindent, ami több, mint celeb.