Orbán-kormányos, a Titanic gyorsnaszád és az államcsőd jéghegy

A fülkeforradalomban kétharmados felhatalmazást kapott kapitány és legénysége veszélyes vizekre manőverezte a magyar gazdaság „gyorsnaszádját”. A fő gond az, hogy nem a gazdasági növekedéshez, az egymillió új munkahelyhez és az államadósság csökkentéséhez közeledik gyors tempóban a naszád, hanem az államcsőd nevű jéghegyhez.

Az Orbán-Matolcsy-féle „nem ortodox, szabadságharcos” gazdaságpolitikáról aligha fogják a jövő tankönyveit írni (ahogy Matolcsy remélte), hacsak nem annak illusztrálására, hogyan lehet beleszaladni egy államcsődbe. Az ilyen típusú példamutatást azonban jobb lenne elkerülni, és ha lehet, akkor az eddigi tankönyvek alapján, ortodox módon kellene megegyezni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal (EB) egy készenléti hitel-megállapodásról, elfogadva azok feltételeit, gyakorlatilag felhagyva a szabadságharccal. A jelenlegi helyzetben csak ez a lépés tudja garantálni Magyarország finanszírozhatóságát, és visszahozni a piacok elszállt bizalmát. A kormány tekintélye elsüllyedhetne, de legalább az ország a víz felett maradna.

A szabadságharc bukásáról rengeteg adat tanúskodik, bármerre nézünk is. 2700 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztári vagyon de facto államosítása sem volt elég ahhoz, hogy csökkenjen az államadósság, 2011 végén ez a bruttó nemzeti termék (GDP) 82,6 százalékán állt, 1995, a Bokros-csomag óta a legmagasabb szinten, tehát nagyobb volt, mint a Fidesz-KDNP hatalomátvételének kezdetén. Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője persze a köztelevízióban úgy vélte, a magyar államadósság csökken, „ezt mindenki tudja, mindenki látja”. Emlékeztetőül: Orbán Viktor tavaly szeptemberben még arról beszélt, hogy az akkori 77 százalékos államadósságot 73 százalékra fogják csökkenteni.

A ludas természetesen a forint gyengülése a nyugati valutákkal szemben, a magyar fizetőeszköz 317 forint per euró környékén történelmi mélypontokat tesztelt az elmúlt időszakban, és mivel a magyar szuverén adósság mintegy fele – sajnos – devizaadósság, a forintgyengülés növeli ennek értékét. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint a devizaadósságot nem az aktuális árfolyamon kellene átszámolni forintra, ahogy azt a Magyar Nemzeti Bankban tették (és ezzel ott „az almát a körtével akarják összehasonlítani”), hanem az adósság kiszámítását függetleníteni kell a hektikusan változó árfolyamoktól. Ez az új közgazdasági módszertan bizonyára benne lesz a Matolcsy által említett új tankönyvben. Addig is maradjunk a tényeknél: a magyar állam bevételei forintban vannak, adósságának fele meg devizában, és azt bizony csak külföldi pénznemben lehet törleszteni, amit csak az aktuális árfolyamon lehet beváltani. Ergo nagyon is fontos az árfolyam, és az adósság forintban kifejezett mértéke. Legalábbis addig, amíg Selmeczi el nem árulja, vajon hol lehet nagy tételben az aktuális piaci árfolyamnál jóval kedvezőbben forintot euróra vagy svájci frankra váltani (ha benne lesz az új tankönyvben, tuti bestseller válik belőle).

De nemcsak az euró árfolyama mozog a történelmi rekordok környékén, hanem a magyar állampapírok hozamai és csődbiztosítása is. Január másodikán az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint a 10 éves lejáratú forintállamkötvények kamata 10,32%-ra emelkedett, de a magyar eurókötvények hozama is az egekbe nőtt, évi 8,5-10,0 százalék között mozog. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam csak akkor tud kölcsönt felvenni a piacokról, ha államkötvényei után évente ilyen magas kamatokat fizet. Az eurózóna adósságproblémával küzdő tagállamaival kapcsolatban elemzők leggyakrabban a 7% körüli kamatszint feletti értékeket már olyan magasnak tekintették, amelyek lehetetlenné teszik egy ország hosszú távú finanszírozását. A magyar kamatszintet az Európai Unión belül az elmúlt hetekben csak a görög, a portugál és az ír haladta meg (mindhárom ország pénzügyi mentőcsomagot kapott), összehasonlításként Szlovákia nagyjából feleekkora kamatokkal tud hitelhez jutni. Hasonló a helyzet az állampapírok csődbiztosításával is.

Amikor Orbán Viktor átvette a kormányrudat – az általa oly sokat kritizált – Bajnai Gordontól, a forintkötvények kamatai épp 7 százalék alá csúsztak. A magyar államkötvényhozamok egyébként 2009 márciusában voltak csúcson, amikor a 10 éves állampapír hozama 12,5% körül is járt, csakhogy akkor még volt ennél jóval olcsóbb IMF-hitel. Ugye már világos, hogy miért van újra egyre égetőbb szükség rá. Az Orbán-kormány azonban először kitessékelte a valutaalapot, majd később ugyan visszahívta, de úgy akarna kölcsönt kapni tőle, hogy a feltételeit (egyetemben az uniót képviselő Bizottságéval) nem akarja teljesíteni.

Mivel 2011 végén két nagy hitelminősítő (Moody's, Standard & Poor’s) is a bóvli (befektetésre nem ajánlott) kategóriába vágta a magyar államadósságot, és csak idő kérdése, hogy ezt a harmadik (Fitch) is megtegye, a piacok bizalma elszállt, csak egy IMF-EU hitel-megállapodással lehetne visszaszerezni. E nélkül tovább gyengülhet a forint, tovább nőhetnek a kamatok, az ország legfeljebb hónapokig finanszírozható. Apropó, hitelminősítők. Varga Mihály szerint a leminősítéssel a kormány feltette a koronát eddigi válságkezelési kudarcára, Szijjártó előrehozott választásokat tart emiatt szükségesnek. Ezt persze 2009-ben mondták, amikor még szerintük a Bajnai-kormány gazdaságpolitikája miatt történ a leminősítés, 2011-ben ennek a Fidesz propagandagépezete szerint már sokféle oka volt, kivéve az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját…

Visszakanyarodva a finanszírozáshoz, a bizonytalan külgazdasági környezet (az eurózóna esetleges szétesése, államcsődök lehetősége, borús gazdasági kilátások) miatt a magyar kormány orosz rulettet játszik, mikor nincs mögötte IMF-védőháló. Ha a nemzetközi piacokat nem éri nagyobb megrázkódtatás, még hosszú hónapokig finanszírozható az ország, ha azonban kitör a pánik, Magyarország lehet az első áldozat. Nem azért, mert a nemzetközi pénzügyi körök (takarjon ez bármit is), sötét összeesküvést terveznek ellene, hanem azért, mert senki nem fog bízni abban, hogy vissza tudja fizetni hiteleit, és ezért egyszerűen nem adnak neki újabb kölcsönt. A pénzügyi körök támadásáról meg annyit, hogy ha akarnák, nem két év, de 20 perc alatt bedönthetnék a forintot és a magyar gazdaságot. A világ devizapiacain naponta több ezer milliárd dollárnyi pénz cserél gazdát, ehhez kell mérni a 100 milliárd eurós magyar nemzeti terméket vagy a 36 milliárdos jegybanki devizatartalékot.

A szabadságharc feladása helyett Orbánék sajnos újabb hajmeresztő akcióba, kettős játékba kezdtek. Az egyik huszárvágás az lenne, hogy rátegyék a kezüket a jegybanki devizatartalék egy részére, és átmenetileg ezt megcsapolva törlesszék a devizaadóságot. Ez utóbbiból idén kevesebb mint 5 milliárd eurónyit kell megújítani, a jegybank tartalékai meg ugye 36 milliárdra rúgnak. Akkor uccu neki, jut is marad is alapon megoldjuk a bajokat, és még mindig jókora tartalék marad (újabb alfejezettel bővülhet a tankönyv). A párhuzamos akció az IMF-EB párossal szemben alkalmazott taktika: arra játszunk, hogy úgy sem hagynak minket csődbe menni, mert ez a legrosszabbkor destabilizálná a térségét, ezért végül olyan megegyezést tudunk majd kötni (hitelt kierőszakolni), hogy szinte semmilyen feltételt sem kell teljesítenünk, azaz győzött a szabadságharc. Csak nehogy a két szék közé essenek.

A nemzetközi szervezetek ugyanis bár hajlandóak támogatni Magyarország megmentését az államcsődtől (ahogy ezt már többször megtették), azért nem minden áron. Valószínűleg azt el akarják kerülni, hogy veszélyes precedens keletkezzen. Ha épp egy olyan országot mentenének meg, amely nemcsak nem teljesített több feltételt, de számos területen flegmán pontosan az ellenkezőjét csinálta annak, amit kértek tőle, akkor hogy tarthatnák később kordában a többi renitenst. Ezért nem teljesen elképzelhetetlen az, hogy hagynák Magyarországot csődbe menni, de az sem, hogy amennyiben gyorsan jön egy megrázkódtatás, már nem tudnak majd időben megegyezni és hatékonyan beavatkozni. A devizatartalék megdézsmálásának bármilyen kísérlete pedig súlyos piaci pánikot okozhatna (amellett, hogy a nemzetközi szervezeteknél is kiverné a biztosítékot). Ha ugyanis a kormány (a nyugdíjpénztári vagyon után) ennek egy részére is kezet emelne, akkor Magyarországon már semmit sem éreznének biztonságban a befektetők, de valószínűleg „a zemberek” sem. A nagybefektetők tömegesen szabadulhatnának forintállamkötvényeiktől (majd négyezer milliárdnyi van a tulajdonukban), és megpróbálnák a pénzt nyugati valutákra váltani. Csatlakozhatnának hozzájuk a hazai cégek, de a lakosok egy része is, miközben a devizabetétek kiáramlása az országból (ez a folyamat lassan már zajlik) felgyorsulna. Summa summarum a devizatartalék nagy része gyorsan elfogyna, a forint árfolyama összeomlana, a kormány pedig eredeti szándékával szemben nem eltolná az államcsőd veszélyét, hanem közelebbre hozná azt.

Nem állítom, hogy a magyar kormány által játszott hazárdjátékban ne lehetne nyerni (lehet, hogy bejön a fekete 29-es), de a kockázatok óriásiak. A gyorsnaszádot (tíz millió utassal) nem szabadna a kormányt vadul rángatva, új navigációs módszereket tesztelve GPS meg iránytű nélkül vezetni, mert nekimehet az államcsőd nevű jéghegynek. És esetleg hiába bíznak abban, hogy, ha meglátják a jéghegyet, majd elrántják a kormányt, mert lehet, hogy már túl késő lesz, mint a Titanic esetében. Inkább Orbán egója és a fantaszta Matolcsy „tankönyvszerűen megvalósíthatatlan” (Chikán Attila) gazdaságpolitikája vesszen, mint az ország hajója. Új tankönyv nélkül meg csak megleszünk valahogy.