A Csallóközi csodaló-tulajdonos álmai

„Újabb Kincsem született, egy másik bolygóról érkezett telivér. Ez a magyar csodaló elkápráztatta Baden-Badent is” – lelkendezett minap a lovassporttal foglalkozó Sport-Welt német szaklap, amelyre általában a visszafogott hangnem jellemzõ.

Most azért tett kivételt, mert Overdose hatalmas fölénnyel nyerte a hároméves mének egyik legrangosabb európai versenyét, a Lanson Cupot. A paripát bõ másfél éve Angliában vásárolta és vitte Magyarországra a csallóközi Mikóczi Zoltán.

„Jó helyen és jó idõben születtem. Olykor pedig a szerencse sem pártolt el tõlem – summázza eddigi életét a negyvenhat éves üzletember. Aztán részletezi is: – Szülõhelyem, a felsõ-csallóközi Kispaka a falusi környezetet, a boldog gyermekkort teremtette meg, a közeli Somorján a gimnáziumi évek a világra nyitottak ablakot, Pozsony pedig fõleg a kétnyelvûséggel, valamint három kultúra, a magyar, a szlovák és a német szellemi és tárgyi értékeivel ismertetett meg. Néhány évvel a rendszerváltás elõtt frissdiplomás gépészmérnökként a szülõfalum szomszédságában levõ, légi mezõgazdasági nagyüzembe kerültem, amely akár csak a slušovicei kirakat agrárkombinát, szocialista lózungokkal álcázva, a piacgazdaság és a vállalkozások óvatos meghonosításával kísérletezett, leginkább a bábolnai példa alapján. Így kezdtem egy kis csapat élén acéltermékek kereskedelmével foglalkozni, a kötelezõ gabonamennyiség leadását évrõl évre országosan elsõként teljesítõ mezõgazdasági szövetkezetben. Merthogy minél több lábon állunk, annál erõsebbek leszünk, hangoztatta az elnök” – emlékezik vissza.

Dunaszerdahelyrõl Budapestre

„Rendszerváltás után ezeket a tapasztalatokat kihasználva alapítottam társaimmal elsõ cégünket, az ugyancsak közeli Dunaszerdahelyen. Aztán önállósodtam, jött az uniós tagság, kitárult elõttem is Közép-Európa, elsõsorban az Magyarország” – mondja az eddiginél érzelmesebb hangon.

„Fortuna ekkor mosolygott rám elõször. Eddigi cseh partnereim, pontosabban a morvaországi acélóriás, a Nová Hu cég vezetõi a magyarországi terepet és a nyelvet ismerõ szakembert kerestek az akkor csõdközelben levõ budapesti leányvállalatuk élére. Így kerültem évekkel ezelõtt a magyar fõvárosba. A vállalat talpra állítását követõen vezettem a céget egészen a cseh acélóriás privatizációjáig. Miután az új tulajdonosnak merõben más elképzelései voltak, 2006-tól a Steel Center Hungary társtulajdonosaként folytattam tovább, miközben szlovákiai vállalkozásaimat is mûködtetem. Legújabban a Partiumban, Nagyvárad közelében is igyekszem megvetni a lábam, ami nem könnyû feladat. Napi tizenkét, olykor tizenhat órán át tárgyalok, az irodában vagy a gépkocsimban ülök” – közli.

- Mikor van ideje a lovakkal foglalkozni? – faggatom tovább.

„A nagy szerelemre mindig talál idõt az ember!” – csattan fel a hangja. „Gyerekkoromtól tart ez a vonzalom. Egy ideig magam is lovagoltam, aztán némi túlsúlyom miatt inkább a lótenyésztésre adtam a fejem. Kezdetben Vágsellyén futtattam lovakat, aztán Alagon alapítottam egy versenyistállót. Aztán...” – elhallgat és fényképeket húz elõ.

- Aztán?

„Nos, aztán ismét óriási szerencsém volt!”

Mint a mesében

Jól érzékelhetõ örömmel eleveníti fel a ritka történetet.

„Bõ másfél éve, 2006 novemberében a híres angliai árverésre, Newmarketbe utaztam. Korábban eléggé túlköltekeztem, ezért semmiképpen sem akartam újabb paripát vásárolni. Ám felvezettek egy nevesincs, szép alkatú, angol tenyésztésû csikót. Az árverezõ már emelte a kalapácsát, potom árért, 1500 guineasért akarta nyélbe ütni az üzletet. Ez a pénznem csak az angliai lóárveréseken használatos és mostanság 1,05 fontot ér. Ekkor valami belsõ késztetésbõl, de talán csak a csikó iránti szánalomból felemeltem a kezem. Kétezerre emeltem a tétet, ami még mindig háromezer eurónál kevesebb összeg volt. Más jelentkezõ nem akadt, ezért enyém lett a telivér csikó. Barátomhoz, a neves magyar idomárhoz, Ribárszki Sándorhoz került. Kisebbik leányom, a tizenhét éves Lilla keresztelte el az Overdose névre. Tavaly óta minden versenyét megnyerte. Eddig nyolcat. Legutóbb a Sport-Welt a nevére utalva már azt írta, hogy ez a magyar csodaló minden galoppon túladagolja a gyorsaságot. Annyira megnõtt az ázsiója, hogy neves francia, angol és amerikai futtatók immár hárommillió eurót kínálnak érte” – árulja el, halk sóhaj közepette.

Értetlenkedve tekintek rá:

- Miért ez a szomorkás hangnem?

Némi gondolkodás után válaszol: „Keresem a szavakat, hogy ne legyenek túl érzelmesek. Többen mondták már nekem, ha ekkora összeg ütheti a markom, akkor az eszemre és ne a szívemre hallgassak. A ló viszont egyelõre nem eladó.”

- Ilyen gazdag ember vagy?

„Társaságunkban az a mondás járja, hogy futtatásból akkor lehet milliomos az ember, ha elõtte milliárdos volt... Egyébként szigorúan odafigyelek arra, hogy nagy szerelmeimre, a lovakra, csak annyi pénzt költsek, amennyit a vállalkozásaim megengednek, bár ez nem mindig sikerül. Szûkösebb esztendõkben is volt néhány paripám, jelenleg tizenhármat tartok Ribárszki Sándornál Alagon, hetet pedig Vágsellyén. Ellátásuk egyenként az egyéb költségekkel együtt komoly pénzeket emészt fel, és sajnos nem mindegyikük hoz pénzdíjat a versenyekrõl. Ezt a hobbit csak kellõ fanatizmussal lehet mûvelni. Aki ebbõl nyereséget remél, jobb, ha bele se kezd.”  

Aki panaszkodik

- Jól mennek a vállalkozásaid?

„Egy csallóközi mondással válaszolok. Aki panaszkodik, attól a meglévõ pénzébõl is el kell venni. Sosem szoktam sopánkodni. Bõ egy évtizede azért vállaltam el a felkínált budapesti posztot, mert a magyarországi gazdasági környezet sokkal kedvezõbb volt a szlovákiaiéhoz képest. Szomorúan tapasztalom a saját bõrömön is, hogy mostanra teljesen megváltoztak a körülmények. Sokkal nehezebb vállalkozni, megélni Magyarországon, mint a nálunk, idehaza. De bízom a jobb idõkben, azért sem adom fel az anyaországi pozícióimat és a kapcsolataimat. Meg hát több álmom is van.”

- Az imént kerülni akarta az érzelgõsséget...

Határozottan feleli: „Ezek ésszerû álmok. Elõször is Overdose, akár csak egykor Kincsem, még több nagy versenyt nyerhet Baden-Badenban, Longchampban, Deauville-ben, s Európa más híres sprintversenyein. Ezzel pedig nemcsak  pénzt hoz nekem, hanem azt a reményt, hogy feltámaszthatja a sanyarú sorsú magyar lovassportot, amely visszanyerheti azt a társadalmi rangját, amelyet a múltban már kivívott. S talán-talán önmérsékletre készteti a Kincsem Parkra és az Alagon levõ tréningközpontra is szemet vetett plázamániákus pénzembereket. A remélt sikereknek köszönhetõen pedig akár fel is éledhet Csipkerózsika-álmából a hazai lóversenyzés is, hiszen Magyarországon jóval nagyobb a fogadási kedv, mint Szlovákiában vagy akár Ausztriában. Ez pedig jó alap ahhoz, hogy a sportág modern és nyereséges iparággá fejlõdjön, kihasználva a benne rejlõ üzleti lehetõségeket” – érvel határozottan.

- Több álmot említettél az elõbb – nézek rá érdeklõdve.

Hosszas csend után folytatja: „A másik már valóra vált. Évekig azt a reményt dédelgettem magamban, hogy lesz olyan, Magyarországon idomított lovam, amellyel Pozsonyban is nemzetközi versenyt nyerhetek, s akkor ott is felcsendül a Himnusz. Így talán én lennék Szlovákia elsõ olyan magyar nemzetiségû állampolgára, akivel ez a néhai koronázóvárosban megtörténik. Óhajom tavaly és néhány napja másodszor is valóra vált a Turf Gálán. Ismét Overdose-nak köszönhetõen, Ausztriában élõ lengyel lovassal a hátán. Idén éppen ekkor tört ki a vihar, pillanatok alatt jeges zápor zúdult ránk. Szlovák barátaim viccesen meg is jegyezték, hogy ez biztosan Slota bosszúja. Én viszont lélekben örültem a díszpáholyba is betóduló nagy cseppeknek. Mert így a mellettem állók nem vették észre, hogy férfi létemre könnyezem...” – vallja meg halkan.

Szilvássy József