EU-s pénzből továbbfejlesztik a Karcsai úti romatelepet?

Hájos Zoltán polgármester, Ravasz József, a Romológiai Kutatóintézet vezetője, valamint Ladislav Kopper megbízott romaügyi kormánybiztos tárgyalt a dunaszerdahelyi romák ügyéről.

A polgármester közölte, július 31-ig a város beterjeszt egy projektet az illetékes minisztérium elé, amelyen keresztül Európai Uniós támogatást pályáz meg a Karcsai úti telep bővítésére.

A kiköltöztetések ügye egyelőre nagyon kusza. A Lőrincz Gyula utcai 2134-es tömbházból a fizető lakókat városi bérlakásokba költöztetik, az viszont még egyelőre nem dőlt el, hogy pontosan hova. A nem fizetőket pedig a konténerlakásokba helyezik át. A polgármester elmondta, hogy bizonyos információk szerint annak idején néhány Lőrincz Gyula utcai lakó visszautasította, hogy a konténerlakásokba költöztessék őket, ezért is történhetett meg, hogy a Karcsai úton lévő B-pavilonból került oda néhány család. Őket mindenképp visszaköltöztetik a B-pavilonba, ezzel már most is felszabadulhat néhány unimobódé, amelybe a Lőrincz Gyula utcából néhányan átköltözhetnek. Azon családok helyzete viszont továbbra is bizonytalan, akiknek a Karcsai úton lejárt a bérleti szerződésük, és azt nem újították meg, mivel állítólag nem a Lőrincz Gyula utcából, hanem a város más részeiről költöztették oda őket.

Felvetett egy problémát az is, hogy a szintén ezen a Karcsai úton lévő bérlakásokból miért kell kiköltöznie körülbelül kilenc családnak. Hájos ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Romológiai Intézet vizsgálja az ott lakók viselkedését, és egy pontozásos rendszer alapján értékelik őket aszerint, fizetnek-e rendszeresen, iskoláztatják-e gyerekeiket, bekapcsolódnak-e a városban működő aktivizációs programba. Ez alapján pedig eldöntik, példamutatóan élnek-e, vagy sem. Hájos szerint a kiköltöztetések egészen októberig húzódhatnak, annak ellenére, hogy jelenleg is fogalmaz felszólításokat a konténerek elhagyására. Ha sikerül támogatást szerezni, akkor a telepről nem kell elköltözniük a romáknak.

Hájos Zoltán tisztázta azt a kérdést is, hogy a Romológiai Intézet által bizonyos lakókkal június 28-án kötött bérleti szerződés érvénytelen, ugyanis az intézet nem a várossal kötött szerződés alapján cselekedett, vagyis a város erre nem adott megbízást.

Októberig valószínűleg eldől, kap-e a város EU-s támogatást a benyújtandó  projektre, és akkor biztosabbá válhat, ki hova is kerül.

-para-