Vizát telepítenek a Dunába

Vizát telepítenek a Dunába szerdán délután Véneknél. Négy tenyésztő felajánlásaként több mint száz jelölt hal kerül a folyóba. A telepítés az első hazai kísérlet a kihalóban lévő faj megmentésére és vándorlása nyomon követésére.

A kihalóban lévő veszélyeztetett faj visszatelepüléséhez az összes Duna-menti ország összefogására szükség van - áll a tenyésztők közleményében, akik maguk tettek felajánlást a több mint száz jelölt viza telepítésére.

A viza ragadozó hal, akár négy méteresre is megnőhet és száz évig is elél. Ma védett fajnak számít, mert a túlhalászás és a rossz vízminőség miatt száma jelentősen megritkult.

Néhány napja Budapesten már elkezdték telepíteni a vizát, akkor is száz példányt engedtek a folyóba azt remélve, hogy a több millió éves halfaj újra elszaporodik. A telepítés egymilliós költségét akkor is a haltenyésztők állták.

FH/para