Saint-Exupery A kis herceghez készült két vízfestménye félmillió euróért kelt el

Félmillió euróért kelt el szerdán egy párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupery két vízfestménye, amelyeket A kis herceg című regényéhez készített.

Saint-Exupery A kis herceghez készült két vízfestménye félmillió euróért kelt el

Az egyik, A4-es méretű kép a kisfiút ábrázolja, amint a naplementét nézi. A képért 294 ezer eurót adott egy gyűjtő. A másik akvarell pedig, amelyen a kisfiú hason fekszik egy rózsakertben, 226 ezer euróért kelt el - közölte az Artcurial aukciósház.

A kis herceg című regényből mintegy 145 millió példányt adtak el világszerte, 270 nyelven jelent meg.

A párizsi aukción számos egyéb Saint-Exupery relikviát is elárvereztek, köztük a világhírű könyvhöz készült 11 vázlatrajzot, amelyeket 104 ezer euróért vásároltak meg.

Az író Franciaország német megszállása után az Egyesült Államokba menekült. Ott-tartózkodása idején, 1942-ben írta A kis herceget, amelyet először 1943-ban publikáltak.

Saint-Exupery 1944. július 31-én tűnt el Marseilles közelében, amikor egy bevetés közben a nácik feltehetőleg lelőtték a repülőgépét.

(MTI)