Sátor rettegett K. Krisztiántól. Azért végezhettek vele, hogy hallgasson

Terjedelmes írásban foglalkozik a dunaszerdahelyi alvilág egykor rettegett alakjával, Sátor Lajossal legújabb számában a Plus 7 dní hetilap.

Sátor rettegett K. Krisztiántól. Azért végezhettek vele, hogy hallgasson
Sátor Lajos

Mint azt a lap online híroldalán, a Pluska.sk-n már közölték, a májusi csallóközi razzia, letartóztatás- és házkutatás-sorozat kapcsán kihallgatott tanúk állítólag mintegy hatvan gyilkosságról számoltak be, amit Sátorék követhettek el. A vallomásokból állítólag az is kiderül, hogy Sátor bandája rendőrségi forrásokból juthatott információkhoz, akik fedezhették a tevékenységüket is. A 2010 decemberében meggyilkolt Sátor pedig halála előtt állítólag csiripelt volna néhány hulláról és a rendőrségi informátoraikról, de ezt már nem tehette meg.

Időközben egyre fogyott Sátor bizalma az embereiben. Elsősorban K. Krisztiánban, aki szerinte kábítószer és alkohol hatása alatt bármire képes volt. Gyakran hangoztatta, hogy

ő érinthetetlen, mert a kezében van a rendőrség.

2010 nyarán állítólag már arról beszélt, biztos benne, hogy k. Krisztián el fogja tenni láb alól. A Plus 7 dní egy meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy bizonyos személyeknek maga Sátor is beszélt az erőszakos bűncselekményeik, gyilkosságaik részleteiről, pénzügyi csalásaikról, illetve frissen legyártott üzemanyagok lopásáról. Sátor is felvette a kapcsolatot bizonyos személyekkel a rendőrségtől, és a titkos találkozóról, amely megelőzte volna a letartóztatását, állítólag maga a belügyminiszter is tudott.

Tekintettel arra, hogy Sátor mennyi mindent tudott, úgy a bűnszövetkezete által elkövetett cselekményekről, mint a nekik szivárogtató magas beosztású rendőri tisztviselőkről, és hajlandó volt beszélni is ezekről a dolgokról, célponttá vált.

Akkoriban már csak néhány emberben bízott, köztük egy volt galántai rendőrben, akinek részletesen mesélt az aggodalmairól. Ez a rendőr pedig 2011 tavaszán, néhány hónappal azután, hogy Sátor eltűnt (de a holttestét akkor még nem találták meg), létrehozott egy írásos dokumentumot Bűnügyi információ címmel.

A H. Lehel telkén készült légi videófelvétel:

Ebben leírta, hogy időnként találkozott Sátorral. „2009-2010 környékén keresett fel azzal, hogy a rendőri múltamra való tekintettel tudnék-e neki segíteni. Hogy ő már nem akar bujkálni és menekülni, jelentkezni akar a rendőrségen, és elárulni, miért bujdosott. Azt mondta, hogy tíz év után már elege lett a menekülésből. Azt javasoltam neki, hogy szerezzen egy ügyvédet, aki bemegy helyette a rendőrségre, és intézkedik, mivel nem hivatalosan egyetlen rendőr sem kezdene foglalkozni vele. Tudok róla, hogy akkoriban folytak valamilyen műveletek a Fontánabeli gyilkosságokkal kapcsolatban, Sátor pedig azt mondta, hogy ez jó úton halad, és talán hamarosan hazatérhet. Azt is elárulta, hogy együttműködik a SIS-szel. Eljárt hozzám, nem jelentett számára gondot egy étteremben mutatkozni. Ebből azt szűrtem le, hogy valamilyen védelem alatt állhat az állam részéről” – fejtette ki a volt rendőr.

2010. november 29-ére tisztán emlékszik, amikor egy pozsonyi rendszámú kölcsönzött Škoda Superbbel jelent meg nála és segítséget kért, mert fél az embereitől. Ekkor kezdett beszélni K. Krisztiánról, aki 400 ezer euróval tartozott neki egy illegális cigarettagyárral összefüggésben.

Az igazolványképen Kádár Krisztián, a háttérben pedig egy több évvel ezelőtti "sítúrán" készült fotó, melyen a bűnbanda több tagja is részt vett

Amikor K. Krisztián és Z. Ferenc elrabolt egy komáromi vállalkozót, hogy meggyilkolják, de az megszökött tőlük, majd feladta őket a rendőrségen, K. Krisztián Budapestre szökött és egy Benynek hívott komáromi férfin keresztül tartotta a kapcsolatot. Beny volt az, aki az illegális gyár működését, a illetve a gyártósorok mellett dolgozó bolgár vendégmunkásokat biztosította.

Sátor ugyanakkor arra is gyanakodott, hogy K. Krisztán együttműködhet a rendőrséggel, hogy elkerülje a büntetőeljárást. Az exrendőrt kérte meg arra, hogy figyeljen oda a barátnőjére és a fiára.

„Nem akarta elhinni, hogy Krisztián a rendőrséghez fordult, mivel ez a fajta árulás elfogadhatatlan. Viszont azt mondta, hogy ha Krisztián erre képes, akkor ő is elmesél nekem mindent, hogy ha valami történne vele, a rendőrséghez eljusson ez az információ. Láttam rajta, hogy valóban nagyon fél Krisztiántól. Nem tudta, kiben bízhat, mivel Krisztián akkoriban magas rangú rendőrségi tisztviselőkkel állt kapcsolatban”

– emlékeztetett.

November 29. után december 2-re beszélték meg a következő találkozót, Sátor azonban ekkor már nem jelentkezett. Közlése szerint aznap este hívta fel őt N. Zsolt (Csonti), aki tudott róla, hogy találkozniuk kellett volna, és arról érdeklődött, hogy járt-e nála.

Eltelt néhány nap, és miután Sátor nem került elő, az exrendőr emlékei szerint Csontival arról kezdtek tanakodni, hogy mi történhetett. Úgy vélték, hogy csakis egy hozzá közel álló személy állhat az eltűnése mögött, és szerintük K. Krisztián lehetett az.

Sátor meggyilkolása előtt K. Krisztiánt állítólag a haverjával, Benyvel látták Somorján, három nappal később pedig, amikor Sátor barátnője hívta őt, már azt állította, hogy nem jöhet Szlovákiába, mivel szökésben van.

Az exrendőr által készített dokumentum már 2011 tavaszától a rendőrség rendelkezésére állhatott.

A rendőrség, melyet akkoriban Jaroslav Spišiak vezetett, H. Lehel kihallgatása nyomán az ő telkén találta meg a Raisz-fivérek holttestét. Sátorét azonban nem, őt ugyanis akkor K. Krisztiánék már kiásták, és elvitték Csicsóra Z. Ferenchez.

Miután Raiszék előkerültek, a rendőrségi nyomozás megrekedt, és nem tudni, miért kellett újabb öt évnek eltelnie, hogy valami ismét történjen. Nem tudni, ki, és miként fedezhette K. Krisztiánékat, kik lehettek, akik kényes információkat szivárogtattak ki számukra.

A májusi razziák után viszont a rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint nyolc személyt gyanúsítanak a gyilkosságokban való részvétellel vagy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal. Ők azok: K. Krisztián (41), Z. Ferenc (48), B. György (45), V. Pál (50), K. Szilveszter (40), Sz. Roland (36), M. Andor (48) és N. Zsolt (Csonti). Az áldozataik közt van Reisz Andor, Sátorék „könyvelője”, Écsi Béla, a Pápay-klán elvetemült maffiózója, továbbá maga Sátor Lajos is.

A gyanúsítottak közül N. Zsolt továbbra is szökésben van, a rendőrség május végén adott ki ellene körözést. H. Lehel, akinek a telke pedig a jelek szerint a dunaszerdahelyi alvilág, illetve annak áldozatainak temetője, még csak a gyanúsítottak között sincs. Feltételezhetően ő az ügy koronatanúja, és rendőrségi védelem alatt áll.

Az elkövetkezendő időszakban viszont újabb információk kerülhetnek napvilágra, ugyanis a Plus 7 dní úgy tudja, K. Krisztián is elkezdett csiripelni a rácsok mögött.

(para/Plus7dní)