Serie A - Az Atalanta otthon is legyőzheti a Napolit

Az Atalanta otthon is legyőzheti a listavezető Napolit az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában, amelyben vasárnap este Internazionale-AS Roma rangadót rendeznek.

Jó szériában van az Atalanta, amely legutóbbi tizenegy tétmérkőzéséből csak egyet veszített el. Közben bajnoki találkozón nyert az AS Roma és az AC Milan vendégeként, míg a kupában a negyeddöntőben búcsúztatta a Napolit, szintén idegenben. A nápolyi együttesnek viszont égetően szüksége van a pontokra, miután az egypontos hátrányban második helyen álló Juventusra a Genoa elleni kötelező hazai győzelem vár. Amennyiben a listavezető nápolyiak nem nyernek, a forduló zárómérkőzését követően a címvédő a tabella élére is ugorhat hétfőn este.

A harmadik Internazionale a hozzá képest hárompontos hátrányban lévő, ötödik helyen álló AS Romát fogadja. Mindkét klub hullámvölgyben van: a legutóbbi öt fordulóban a milánói csapat nyeretlen maradt és három pontot szerzett, a fővárosi alakulat is csupán öt ponttal gazdagodott. Hasonló párosítás mellett legutóbb a Roma 3-1-re nyert.

A Serie A egyetlen magyar játékosa, Nagy Ádám a legutóbbi öt fordulóban háromszor kezdő volt a Bolognában. Roberto Donadoni vezetőedző együttese legutóbbi két bajnoki mérkőzését elbukta, eközben vasárnapi ellenfele, a sereghajtó Benevento a maximális hat pontot gyűjtötte be. Igaz, mindkétszer otthon lépett pályára. Viszont a Bologna vendéglátóként sem túl meggyőző: az elmúlt hat fordulóban négyszer kikapott és csupán négy pontot tartott otthon.

Serie A, 21. forduló:

vasárnap:

Atalanta-Napoli 12.30
Bologna-Benevento 15.00
Lazio-Chievo 15.00
Sampdoria-Fiorentina 15.00
Sassuolo-Torino 15.00
Udinese-SPAL 15.00
Verona-Crotone 15.00
Cagliari-AC Milan 18.00
Internazionale-AS Roma 20.45

hétfő:

Juventus-Genoa 20.45

Az állás:

1. Napoli             20  44-13  51 pont
2. Juventus          20  49-15  50 
3. Internazionale 20  35-15  42
4. Lazio               19  48-24  40 
5. AS Roma        19  30-14  39 
6. Sampdoria       19  36-29  30 
7. Atalanta           20  31-26  30 
8. Udinese            19  33-27  28 
9. Fiorentina         20  29-21  28
10. Torino             20  28-27  28
11. AC Milan       20  25-27  28 
12. Bologna          20  23-30  24 
13. Chievo            20  20-32  22
14. Genoa             20  16-22  21
15. Sassuolo         20  13-30  21 
16. Cagliari          20  18-31  20 
17. SPAL              20  21-38  15 
18. Crotone          20  13-38  15 
19. Hellas Verona 20  18-41  13 
20. Benevento      20  13-43    7

(MTI)