Súlyos vonatszerencsétlenség történt Indiában, legalább 90-en meghaltak!

Megosztás

Súlyos vonatszerencsétlenség történt vasárnap India északi részén, a legfrissebb jelentések szerint legalább kilencvenen meghaltak, és több mint százötvenen megsérültek.

Az első híradások még harminc halottról szóltak, de már azokban jelezték, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet.

A baleset az észak-indiai Kánpur iparváros közelében történt vasárnap kora hajnalban. Az Indore és Patna között közlekedő személyvonat 14 kocsija kisiklott. Ennek oka egyelőre nem ismert.

Rendőrségi illetékesek közölték, hogy eddig 90 holttestet szedtek ki a kisiklott vagonokból, de sok utas rekedt még az összeroncsolódott szerelvényben. A vasúttársaság egyik névtelenül nyilatkozó illetékese 63 halálos áldozatról tájékoztatott.

Indiában van a világ negyedik leghosszabb vasúthálózata, naponta mintegy húszmillió ember közlekedik vonaton, de a baleseti statisztikák kétségbeejtőek, évente több ezren halnak meg vonatszerencsétlenségekben. Gyakoriak a tragikus kimenetelű kisiklások is. Tavaly márciusban 39 ember halt meg és 150 megsérült egy ugyancsak Uttar Prades-i vonatbalesetben.


MTI/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program