A szabadságról nem hozhatunk haza akármit – ezekre a szuvenírekre érdemes ügyelni

Szlovákiában is előszeretettel hoznak haza az emberek külföldről tiltott szuveníreket – ezek közül is legkedveltebb a Dubaiból származó korall. A pénzügyőrség kirendeltsége egy éve kezdett el működni a pozsonyi repülőtéren – ez idő alatt történt néhány szabálysértés.

A pozsonyi repülőtéren a pénzügyőrség egy év alatt megközelítőleg 100 olyan esetet jegyzett fel, mikor megszegték a vámügyi szabályozást. Ezek főként az árubehozatalt érintették.

Az ellenőrzések során a vámosok 13 esetben foglaltak le az utasoktól olyan élettelen darabokat, amelyek a CITES konvenciója alá tartozott. „Több esetben is védett élőlények, illetve növények behozatalát jegyeztük fel, a legtöbb esetben azonban korallokról van szó” – tájékoztatott Katarína Tehlárová, a pozsonyi vámhivatal szóvivője.

Egy hónap alatt megközelítőleg 50 korallt foglaltak le – ezek mind olyan utasok csomagjaiból származtak, akik Dubaiból érkeztek haza. Éppen ezért az indulás előtt a cites.sk oldalán érdemes átnézni, hogy mi az, amit szuvenírként hazahozhatunk, és mi az, amit nem. Jelenleg több mint 900 fajta élőlényt és növényt tilos behozni az országba, míg több mint 33 ezer tartozik a CITES konvenciója alá.

A CITES egy olyan konvenció, ami a veszélyeztetett állatokkal, növényekkel, illetve a belőlük készített termékekkel való üzletelést érinti. Így tilos az országba behozni például elefántagyarból készített szobrot, a korallokból, kagylóból készült termékeket, krokodil-, illetve kígyóbőrből készült táskákat, cipőket, és így tovább.

Engedély nélkül az érintett szuveníreket elvehetik, emellett pedig büntetést is kiszabhatnak.

A pénzügyőrség arra is figyelmezteti az embereket, hogy amennyiben nagyobb pénzösszeget viszünk be az országba, azt szükséges jelenteni. „Az utazónak jelentenie kell, amennyiben 10 ezer euró feletti összeget hoz be az országba. Ellenkező esetben akár meg is bírságolhatják” – tette hozzá Tehlárová. 

noviny.sk/para