1
Fotó: TASR
A parlament szerdán kezdte tárgyalni a szlovák áfa-törvény tervezett módosítását. Még nem hagyták abba.
Éles szópárbaj alakult ki a képviselők között, miután a tárgyalási nap végén állt elő Ladislav Kamenický (Smer) azzal a módosító indítvánnyal, mely tartalmazta azon élelmiszerek listáját, amelyekre vonatkozna az áfa 10%-ra való csökkentése.
Az ellenzéki képviselőknek nem tetszett, hogy erről már nem tárgyalhattak, csak kétperces tényszerű megjegyzéseket fűzhettek hozzá. Három párt képviselői szerették volna, ha összehívják a képviselői grémiumot, ám az ülést ekkor vezető Erika Jurinová (OĽaNO) megjegyezte, hogy Peter Pellegrini (Smer-SD) házelnök ezt most nem tudja megtenni, mert "a televízióba készül".
Ezt követően felfüggesztette a parlament ülését csütörtök reggel 8.30-ig. Itt vette át a szót Pellegrini, aki közölte, hogy az ülést ne rekesszék be, viszont csütörtökön reggel megtarthatják a grémiumot.
Erre néhányan kiborultak, és azonnali grémiumot követeltek. Jozef Viskupič (OĽaNO) azt hangoztatta, hogy minden létező kritériumát teljesítik annak, hogy összehívják a grémiumot. Alojz Hlina pedig hangsúlyozta, hogy őt egyáltalán nem érdekli, hogy Pellegrini "valamilyen tévébe" megy. Alojz Přidal (KDH) arra emlékeztette a házelnököt, hogy a megválasztásakor újfajta politikai kultúrát ígért, de szerinte most semmiben sem különbözik elődjétől, Pavol Paškától.
Pellegrinia azzal érvelt, hogy technikai okokból most nem megoldható a grémium, és Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszter egyébként is szólni kíván a törvénymódosításhoz.
Kažimír végül kifejthette, hogy némely élelmiszer áfájának csökkentése mellett egyéb fontos módosításokat is hoz a törvény, például hogy az adót csak azután kellene befizetni, hogy egy adott számlát a beszállító megtérített.
TASR/para