Szakmai gyakorlaton vettek részt Bécsben a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia diákjai

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia a sikeres budapesti és milánói projektek után újabb pályázatot nyertek el, mely az Erasmus+ program keretén belül – az EU új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja – valósulhatott meg. 

Szakmai gyakorlaton vettek részt Bécsben a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia diákjai
Az iskola felvételei

A jövő szakmai kihívásai külföldön elnevezésű projektnek köszönhetően a kereskedelmi akadémia nyolc, valamint a regionális idegenforgalmi menedzsment tanulmányi szak  szintén nyolc diákja háromhetes szakmai gyakorlaton vehetett részt Ausztriában, Bécsben.

A diákok még 2017 júniusában  öttagú szakmai bizottság előtt bizonyították rátermettségüket az anyanyelven és idegen nyelven történő meghallgatáson, majd ezt követően szintfelmérő német nyelvvizsgát kellett tenniük, melynek eredménye alapján vehettek részt a több hónapig tartó online német nyelvtanfolyamon. Nagy izgalommal indultak útnak október 14-én a háromhetes gyakorlatra, mely november 3-ig tartott.

A regionális idegenforgalmi menedzsment tanulmányi szak diákjai szállodákban töltötték szakmai gyakorlatukat, ahol recepciós, illetve különféle személyzeti feladatokat láttak el, sőt megtanulhatták, hogyan működik a rendszer a vendég érkezésének, illetve bejelentkezésének első pillanatától egészen a távozásáig. Szegedi László, Kiss Lilla és Pápay Rita az Arthotel ANA Prime Szálloda gyakornokai lettek. Krascsenics Réka az Art Hotel Gala Szállodában kapott feladatokat, ahol különböző területen próbálhatta ki magát: recepció, housekeeping és konyha. Kiss Patrícia az Arthotel Ana Katharinában, Végh Emese és Vavrečán Fanny a Römischer Kaiser Hotelben tevékenykedett, Sárközi Szilvia pedig az Arthotel Westbahn Szállodában.

A diákok szerint a szakmai jártasság megszerzésén kívül fejlődött a problémamegoldó készségük, megtanultak önállóan, illetve csapatban dolgozni. A szerencsés kereskedelmisek – Szabó Kamilla, Neszméry Zsófia, Bódis Enikő, Garai Viktória, Rana Nikoletta, Dáni Veronika, Ollé Krisztina,  Kázmér Kitti – megtanulhatták, hogyan alkalmazzák az iskolában szerzett elméleti tudást. Betekintést nyerhettek az adott vállalat bonyolult hétköznapjaiba, legtöbb helyen nemcsak német, hanem angol nyelven is kommunikáltak. Gyakorlatukat ingatlanokkal foglalkozó cégnél, biztonsági rendszereket és zárakat fejlesztő magáncégnél, illetve az Western Union bankban végezték.

A három hét lehetőséget nyújtott a nyelvtudás fejlesztésére, a számítógépes ismeretek gyarapítására, sőt azt is megtanulhatták, mi az a felelőségvállalás. A szakmai gyakorlat végéhez közeledve már mindegyikük sokkal bátrabb, magabiztosabb lett. Kísérő tanáraik, Baranyai Angéla, Gaál Edit, Losonszky Rozália, Mészáros Katalin tanárnők jelentették számukra a biztonságot, az azonnali segítségnyújtást. Gondoskodtak arról is, hogy megtekintsék Bécs számos látványosságát. Nekik köszönhetően a gyakornokok eljutottak a Donau Towerhez, a mesés Schönbrunn kastélyba, betekinthettek a Bécsi Állami Operaház kulisszái mögé, interaktív módon ismerkedhettek meg Bécs történelmével a Time Travel segítségével.

Az Erasmus+ projekt teljesítette küldetését. A külföldi szakmai gyakorlat valóban a diákok szakmai fejlődését szolgálta, a nyelvtudásuk tökéletesítését. Büszkék lehetnek a megszerzett Europass Szakképzés dokumentumra, amely angol nyelven tanúskodik a külföldön teljesített szakmai gyakorlatukról. A gyakorlaton résztvevő tanulók köszönik, hogy az iskola, Horváth Erzsébet igazgatónő vezetésével olyan lehetőséget biztosított számukra, mely nagyban hozzásegíti majd őket a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez.

(Baranyai Angéla)