Szap

Szapon 1946 óta jelen van a Vöröskereszt

A csilizközi kisközségben január 21-én évzáró gyűlést tartott a Szlovák Vöröskereszt alapszervezete.

Szapon 1946 óta jelen van a Vöröskereszt

A kultúrházban Beke Adél elnöknő köszöntötte a jelenlévőket, majd elfogadtatta a napirendet. A 2016-os évi tevékenységről Vida Edit jegyzőkönyvvezető számolt be: szervezőként bekapcsolódtak a Szlovák Vöröskereszt által a dunaszerdahelyi MAX bevásárló- és szórakoztató központban megrendezett ifjú életmentők versenyébe, csapatuk 2. helyezést ért el a Önkéntes Tűzoltó Testület júniusi gulyásfőző-versenyén, a II. Szapi Halásznapon felállított egészségsátorban az érdeklődőknek lehetőséget kínáltak testsúly-, vérnyomás-, vércukorszint- és vércsoport-mérésre, a mobil véradáson 26 személy adott vért, a Szlovák Vöröskereszt és a Kaufland közös akciójába is bekapcsolódott a tagság egy része, melynek keretében szociálisan rászoruló családoknak osztottak ki élelmiszercsomagokat (Szapon három família részesülhetett ebben a segítségben), az óév végén nem maradhatott  el a hagyományos Katalin bál. 

A beszámoló után Erdős Olga pénztárosnő ismertette a szervezet pénzügyi helyzetét, majd Zsemlye Etela alelnöknő a vezetőség nevében köszönetét fejezte ki a véradóknak és mindazoknak, akik tomboladíjakkal vagy bármilyen más módon segítették a közösség múlt esztendőben kifejtett munkáját.

Az est folyamán köszöntötték a Janský-érem bronzfokozatára (10 véradás után) jogosult 4 véradót – Vida Erikát, Vass Péter mérnököt, Berecki Imrét és Miklós Ferenc mérnököt –, és megajándékozták a többi véradót is.

Az évzáró gyűlés résztvevőit Miklós Ferenc polgármester is üdvözölte. A tisztségviselő közölte: a Vöröskereszt szervezete, amely 1946-tól működik a községben, az utóbbi években a reneszánszát éli, amit nagyra becsül.

A 2017-es évi mobil véradás időpontja március 4., helyszíne a helyi kultúrház, ahová a szervezők a régi és az új véradókat egyaránt várják.

(l, mf)

Értékeltek és szórakoztak a szapi nyugdíjasok

A csilizközi község önkormányzata és a Nyugdíjas-szövetség helyi szervezete az elmúlt hétvégén együttesen rendezte meg a már hagyományossá vált nyugdíjasnapot és -bált.

Értékeltek és szórakoztak a szapi nyugdíjasok
Idősebb polgártársait Miklós Ferenc polgármester köszöntötte (Fotók: Képarchívum)

A kultúrműsort az ifjú Sándor Lilla nyitotta meg szavalatával, színpadra léptek a csiliznyáradi óvoda és alapiskola növendékei, végül Mézes Vivien, a Csemadok versmondója.

A szervezet éves tevékenységéről Berecki Edit elnök és Esztergályos Zsuzsanna alelnök számoltak be, Bartalos Katalin pedig a pénzügyi gazdálkodásról. Az előterjesztések után a helyi tisztségviselők felköszöntötték a 2016-os évben jubiláló nyugdíjasokat. Köszöntőt mondott Miklós Ferenc polgármester. Minden jelenlévő vitamincsomagot kapott ajándékba Köplinger Tímea képviselőnő jóvoltából.

Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótákat énekelt

A tanácskozáson jelen volt Fazekas István, a Nyugdíjas-szövetség Dunaszerdahelyi Járási Szervezetének küldöttje.

A vacsora után Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótaénekesek szórakoztatták az évzáró közgyűlés résztvevőit.

Az éjszakába nyúló bál talpalávalójáról a GRAF zenekar gondoskodott.

Jó hangulatban zajlott a találkozó

(l, mf)

Szapnál borult fel a kenujával, Kolozsnémánál került elő

Hétfőn este borulhatott a Dunába a 63 éves férfi, de szerencsére nem esett baja.

Szapnál borult fel a kenujával, Kolozsnémánál került elő
Illusztráció: a kolozsémai kikötő (Fotó: panoramio.com)

A rendőrségen kedden jelentették a 63 éves férfi eltűnését. Egy barátja aggodalmaskodva közölte a rendőrökkel, hogy a férfi hétfőn este Szapnál felborult a kenujával, ugyanakkor Medvénél, a hídnál ki tudott úszni a partra a magyarországi oldalon.

A probléma azzal volt, hogy a férfi azóta senkinek nem jelentkezett - közölte Renáta Čuháková nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő.

A rendőrök a bejelentés után kedden azonnal egységeket küldtek a Duna partjára, ahol az illető partot érhetett, illetve tartózkodhatott.

A nemesócsai rendőrőrs egységei este kilenc órakor jelentették, hogy a férfit megtalálták a kolozsnémai (Klížska Nemá) kikötőnél, mégpedig teljesen épségben. Az éjszakát állítólag a szabad ég alatt töltötte, de nem esett semmi baja.

(para)

Három testvére született Szapnak!

A dunaszerdahelyi járásbeli község egy-egy ukrajnai, romániai és magyarországi településsel fűzte szorosabbra a viszonyát

Három testvére született Szapnak!
Illár József, az ukrajnai Palágykomoróc polgármestere, Bányai István, Jedd alpolgármestere, Miklós Ferenc Szap polgármestere és Asbóth Szabolcs, Kamond település vezetője (Fotó: Szap / Facebook)

A partnerkapcsolatról szóló szerződést a romániai Jedd községben írta alá annak polgármestere, valamint Szap, az ukrajnai Palágykomoróc, illetve a magyarországi Kamond első embere április közepén – tudta meg a Paraméter Miklós Ferenc szapi polgármestertől. A kontraktust öt nyelven írták, magyarul, szlovákul, ukránul, románul, illetve angolul. Utóbbira azért volt szükség, mert ilyen módon lehetőség nyílik közösen részt venni európai uniós pályázatokon.

Miklós Ferenc leszögezte, hogy a megállapodás a települések lakossága alkotta közösségek összetartásán és összekovácsolásán alapszik, és legfőbb célja, hogy Szap község ezáltal nyisson a határokon túlra is, beszédtémává váljanak egymás hagyományai, szokásai, illetve a magyarság kultúrája.

(p)

IDŐJÁRÁS: Nincs jó hírünk a kánikulát kedvelőknek

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése vasárnap éjszakára és hétfőre.

Aktuális
Ma
kedd
szerda
POZSONY
17 °C
22 °C / 14 °C
23 °C / 13°C
23 °C / 13 °C
DUNASZERDAHELY
19 °C
22 °C / 12 °C
22 °C / 11°C
24 °C / 13 °C
KOMÁROM
18 °C
21 °C / 11 °C
22 °C / 11°C
23 °C / 11 °C
PÁRKÁNY
17 °C
21 °C / 9 °C
21 °C / 10°C
22 °C / 11 °C