Szembemegy az SNS-szel a közmédia általuk jelölt igazgatója

Az egyik olyan téma, amely miatt az SNS hajlamos kiverni a dilit, a koncessziós díjak. Az RTVS élére az SNS által jelölt Jaroslav Rezník viszont amellett áll, hogy mint azt korábban már a Smer is tervezte, de épp az SNS miatt elállt tőle, emeljék a díjat.

Szembemegy az SNS-szel a közmédia általuk jelölt igazgatója
Jaroslav Rezník (Fotó: TASR)

Tavalyelőtt koalíciós válság fenyegetett, amiért Marek Maďarič (Smer) kulturális miniszter javasolta a koncessziós díjak emelését, Robert Fico végül azonban meghátrált az SNS előtt. Most pedig épp az utóbbi párt által a közmédia élére ültetett Rezník (korábban a TASR főszerkesztője volt) jött elő ezzel a témával.

Igazságtalannak tartja, hogy a 4,64 eurós díjat az elmúlt 15 évben nem emelték. Mivel pedig a koncessziós díj a szlovák közmédia legfőbb bevételi forrása, Rezník állítása szerint a programokkal kapcsolatos megszorítások nélkül képtelenek kiegyensúlyozott költségvetéssel dolgozni.

Az SNS aktuális álláspontja a témában nem változott. Zuzana Škopcová szóvivő tolmácsolta, miszerint a párt "nem engedi meg a koncessziós díj emelését, és bízik abban, hogy a 2020-as választások után teljesen megszüntethetik". Azzal is érvelt, hogy a tavalyi költségvetésben több mint 800 millió euróval számoltak az RTVS-t illetően.

A koncessziós díjak emelése ugyanakkor szerepel a kormányprogramban, amit az SNS is jóváhagyott. Maďarič korábban 7 euróra emelte volna, Andrej Danko viszont kiverte a hisztit. Ő jobb szeretne közszolgálati média helyett államit. Az SNS szerint az államnak ugyanis elegendő pénze van, hogy teljes mértékben fizesse a köztévék és a közrádiók fenntartását.

Maďarič értékelte Rezník hozzáállását, viszont úgy látja, az SNS miatt továbbra sem lesz változás. Pedig ő is fenyegetett lemondással, leszögezve, hogy hiába állítják, hogy a kormányprogram szent, ha egy ilyen módosítás nem megy át.

Maďarič tavaly aztán egyébként nem is Rezníket, az SNS jelöltjét támogatta az RTVS új igazgatójának megválasztásánál, hanem Václav Mikát, az addigi igazgatót, aki szintén támogatta a koncessziós díj emelését. Rezník a saját programjában nem beszélt a díjról. Megválasztása után Maďarič kijelentette, a szakmai érveket lenyomta a politika, majd azt javasolta, hogy a következő igazgatóválasztásnál 2022-ben már ne a parlament, hanem független szakértők bizottsága döntsön.

(SME)