Szenvedjünk együtt? Szenvedjen a halál!

Szakmai „ártalom”, hogy éjjel-nappal a neten lógok. Így aztán annak zaccával (ürülék?) is szembesül az ember ottan.

Szenvedjünk együtt? Szenvedjen a halál!
Illusztráció

Ez volt máma is, amely napon ugye, az „önálló” szlovák állam megalakulásának évfordulója van. Hagyjuk most, miért és miként lett Csehszlovákiából két ország. Legyen elég annyi, azért (is), hogy könnyebben lophassanak azok a politikusok, akik kitalálták és lezsírozták a válás projektjét. (Történt már ilyesmi akárhányszor. És még fog is...) Amely válási projekt egyébként, tetszik, nem tetszik, korántsem járt olyan ordenáré következményekkel, mint amilyeneket sok-sok házasság felbontása előtt, alatt és után produkálnak a felek. Pláne a vagyonmegosztás procedúrája előtt, alatt és után.

Szóval Csehszlovákiából ukmukmukk Csehország meg Szlovákia lett. Úgymond, közös megegyezéssel. Ami azért nem teljesen igaz, mert a leginkább érintett „családtagokat” – értsd: a népet – épp úgy nem kérdezték meg az illetékes politikusok anno, mint azok a férjek és felelségek, akik a gyermekeik megkérdezése nélkül szoktak volt válóperre menni...

Ennyit arról, hogy mire képesek a politikusok. Akik egyébként egyáltalán nem valamilyen idegen bolygóról lettek ideküldve, hogy gyakorolják a hatalmat, hanem a választóik által. Azt most ugyancsak hagyjuk, hogy kicsodák a választók. Aki tudja, annak minek magyarázni, aki pedig képtelen fölfogni, kár beléje a rizsa...

Menjük is vissza ezért a fentebb megemlített zacchoz. Azokhoz az internetes portálokhoz konkrétan, amelyek olvastán valamikor dührohamot szoktam kapni, most meg már csak röhögőgörcsöt. (Holott épp úgy leszarom, mit gondolnak rólam/rólunk ők, ahogy ők is leszarják, mit gondolok róluk én.)

Nos, azt olvastam máma kettő, a folytonos sebfölvakarásból élő „felvidéki“ netes izén, hogy a „kamaszkorú“ (értsd: hülyekamasz) Szlovákia megalakulása óta mennyire szakadatlan itten a baromi szenvedés. Kisebbségileg!!!

Mindezt pedig úgy produkálja az ostobája, hogy szerinte 1993-tól (Szlovákia önállósulása) napjainkig éjjel-nappal szenvednie kellett itten a szegény, szerencsétlen, számkivetett magyarnak. És hogy azóta is minden nap megverik a Hedviget, meg a Beneš-dekrétumokat tolják neki alulról-felülről, nyelvrendőrök zaklatják és szlovák nemzeti asszimilátorok hekkelik az agyukat naphosszat. Vagyis állandó gálya, szenvedés, üldöztetés, jogfosztottság a magyar „nemzeti kisebbség“ osztályrésze.

És mindez úgy van tálalva, hogy igencsak ügyetlenül, illetve sunyi módon elhallgatnak Szlovákia közel negyedszázados „történelméből” pontosan 8 évet. Természetesen arról a nyolcéves időszakról van szó, amely során épp az a „felvidéki“ magyar párt, a Magyar Koalíció (MOST Közösség) Pártja is kormányozta Szlovákiát, amelynek holdudvarában jelenleg ezek a dilettáns történelemhamisítók élősködnek. Meg amelynek jelenlegei vezetői a legszorgalmasabb ösztönzői a népnemzeti szenvedésnek. Miközben jobbára abból élnek, hogy állandóan szenvednek. Ezt a képmutató, egyszersmind haszonelvű szenvedést szuggerálva azoknak, akik egyénileg, de főleg csordástul (úgy egyszerűbb és hatékonyabb) hajlamosak ilyesmire.

Merthogy eredendően korlátoltak lennének? Akár, igen. Vagy egyszerűen csak ugyanolyan módon a képmutató nemzeti szenvedésből élnek, mint a szóban forgó megélhetési történelemhamisítók...

De miért is gondoltam, én szerencsétlen, hogy mindezt meg kell osztanom veletek, feleim? Be kell vallanom, nem is igazán értem. Már csak azért sem, mert évtizedek óta ugyanazt írom.

Azt, hogy senki ne szenvedjen, bazmeg! Hanem dolgozzon!

Elsősorban saját magán, önmagáért! Mert, ha esetleg valaki nem tudná, egy-egy közösség kizárólag akkor életképes, ha életképes, AUTONÓM egyének alkotják.

Akik nemcsak törvények kényszere vagy oltalma alatt vállalják nemzeti, kulturális és bármilyen identitásukat, hanem meggyőződésből, akár törvények ellenében is, többek között...

Ellenkező esetben úgy felszívódik az egyén meg a közösség is, mint egy urambocsá! kamaszkori pattanás.

Szóval, évtizedek óta hányom a borsót a falra, mint egy eszelős. Úgy néz ki, tök fölöslegesen! Vagy mégsem? Lehet, hogy nem is igazán érdekel...? Maradjunk hát annyiban,  aki szenvedni akar, az szenvedett, szenved, szenvedni fog! És meg is érdemli!