Megosztás
A szombati nap volt két év óta a legnagyszerűbb napom a Szigeten. Remek koncertek, pompás társaság és egy mezítelenül szaladgáló fiú – igaz, ő annyira nem hatott meg. Beszámoló
Editors koncerttel kezdtem, amely brit gitárzenekart most láttam harmadszor, és már az elején hallható volt, hogy tudnak újítani. Egyre merészebben nyúlnak elektronikus kütyükhöz, így például volt olyan szám, amely alatt egyik zenész sem gitáron játszott, inkább egyéb masinákat nyomkodtak. Tom Smith frontember még mindig akkora teátrális átéléssel énekel, hogy majd bekapja a mikrofont, valamint földön fetreng, kúszik. Feszes, kiegyensúlyozott műsort mutattak be.
Ha minden terv szerint alakult volna, a szintén brit Klaxonst idén másodszor láthattam volna, ám fellépésük – ismert okok miatt – a Pohoda fesztiválon elmaradt, így a Szigeten debütáltak előttem. A nu rave stílusúnak aposztrofált kvartett zajos sikert hozó első albumáról szinte mindent eljátszott, és e slágereket vegyítették új dalokkal, amelyek experimentálisnak, de dallamosnak tűntek. Legnagyobb üdvrivalgással a közönség persze a Golden Skans-t, egy pucéran táncikáló és rohangáló fiatalembert és a Not Over Yet-et fogadta, és tényleg, a Nagyszínpad általam várva várt koncertje még csak utánuk következett.
Úgy éreztem, karácsonyom van, mivel a Manics Street Preachers is fellépett. Ez az a walesi banda, amely egyik alapítótagja, Richey Edwards több éve eltűnt, majd tavaly halottá nyilvánították. Társai azonban folytatták a zenélést, idén új lemezzel jelentkeztek, a Journal For Plague Loversszel, amelyen Edwards korábbi szövegeit zenésítették meg. Alig akartam hinni a fülemnek, amikor tán legnagyobb slágerükkel, a Motorcycle Emptiness-szel kezdtek. Fesztiválkoncert révén egyik fantasztikus dal követte a másikat, töltelékszámnak hely nem maradt. Így történhetett, hogy egymás után felcsendült a Tsunami, a Design For Life, a You Stole The Sun, az Ocen Spray, az Everlasting (kellemes akusztikus verzióban, James Dean Bradfield vezérzenész előadásában), legutolsóként pedig az If You Tolerate This Then Your Children Will Be Next. Hibátlan volt.
Ezek után nagyjából lezártnak tekintettem a Sziget zenei részét, bár még hátra volt a Placebo. Kérdéses volt, megjelennek-e, hiszen néhány napja az énekes Brian Molko rosszul lett egy japán fellépésen, ám a Szigetes rajongóknak nem kellett csalódniuk. A Placebót csak távolról figyeltem, de megbízható, profi műsort hoztak harmadszor is.
Végül nem bírtam ki, hogy ne vessek egy szempillantást a szenzációként hirdetett katalán látványszínházra, a La Fura dels Bausra, amely produkciója kifejezetten e fesztiválra készült. Valóban látványos, ahogy egy hatalmas darura függesztett keretben 60 táncos mozog koordináltan, egy darabig. Hozzá természetesen patetikus zene szólt, és ez a kettő együtt már túl hatásvadásznak bizonyult. Nem baj, legalább ellátogattam a Sziget e szegletébe is.
Mai ajánlómból megkerülhetetlen az amerikai Mike Patton-vezette Faith No More rockzenekar, de lesz The Offspring és Maximo Park is. A világzene kedvelői Boban Markovic rezesbandája és Frank London klezmerzenekara egyesülésének örülhetnek. Én pedig indulok haza, vissza a realitásba.
Mészáros Veroni