Szilveszterkor tízszer több gyerek kap alkoholmérgezést, mint az év többi napján

Szilveszterkor a mentősöknek akad dolguk bőven, ugyanis akkor tízszer több gyerek kap alkoholmérgezést, mint az év többi napján, de a felnőttek is többet isznak.

Az év utolsó napján a mentőket négyszer több olyan esethez riasztják, mikor valaki eszméletlenre itta magát, de a házi készítésű tűzijátékok is gyakran okoznak sérüléseket.

„A gyerekek számára fatális következményekkel járhat a szilveszter, ugyanis az alkohol sokkal nagyobb hatással van rájuk, mint a felnőttekre, gyorsabban felszívódik, ami által bekerül a szervezetbe. A gyerekek nincsenek rá megszokva, nincs viszonyítási alapjuk. Olyan esetekkel is találkoztunk már, mikor egyszerre nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak el“ – írta körül szilveszteri tapasztalatait Boris Chmel, a mentősök szóvivője. A mentősöket szilveszterkor átlagban 122 alkoholmérgezéses esethez riasztják, ebből megközelítőleg 19 esetben gyerekről van szó.

A mentősök szerint fontos, hogy ilyen esetben megőrizzük a lélekjelenlétünket. Ha a gyerek annyi alkoholt ivott, hogy elveszítette az eszméletét, de lélegzik, stabil helyzetbe kell rakni, és míg a mentősök a helyszínre érnek, folyamatosan ellenőrizni kell, hogy továbbra is lélegzik-e. „Ha nem lélegzik, azonnal el kell kezdeni az újraélesztést. Ha nem tudjuk, hogyan kell, a 155-ös segélyhívó operátora majd irányít minket“ – tette hozzá Chmel.

Tavaly szilveszterkor tűzijátékozás közben 34 ember sérült meg, közülük öt volt gyerek. A szóvivő elmondása szerint a házi készítésű tűzijátékok a legveszélyesebbek ilyenkor.

TASR/para