Szíria - Ellenzék: Nem kezdődhet meg az átmenet Aszad távozása előtt

A szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban ülésező szíriai ellenzék csütörtöki záróközleményében megerősítette: nem kezdődhet meg Szíriában a politikai átmenet Bassár el-Aszad elnök távozása előtt.

Az átmeneti időszak kezdetével Aszadnak és klikkjének távoznia kell Szíria éléről - hangsúlyozta a közlemény.

Az ellenzék egyúttal megerősítette, hogy elkötelezett az ENSZ égisze alatt zajló genfi békefolyamat mellett, amelynek célja, hogy a tekintélyelvű politikai rendszert demokratikus berendezkedésre cseréljék, az állami intézmények megőrzése és reformja mellett. Szerintük a genfi tárgyalások eddig azért nem értek célt, mert a damaszkuszi rezsim sorra megszegte ígéreteit.

Az ellenzék egyúttal elítélte Irán szerepét a térség destabilizálásában, és azt követelte, hogy a Teherán támogatta milíciák hagyják el Szíria területét.

A fő sodorvonalba tartozó ellenzéki csoportok ülésének célja azt volt, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a béketárgyalások előtt. A találkozón több mint 140-en vettek részt, köztük magukat függetlennek vallók, de a Szabad Szíriai Hadsereg katonai frakcióinak képviselői is.

A záróközlemény szerint megállapodtak abban, hogy közös delegációval képviseltetik magukat a genfi tárgyalások jövő hétre tervezett újabb fordulójában.

Szakértők nagyobb rugalmasságot vártak a felkelőktől azt követően, hogy az orosz támogatásnak köszönhetően a damaszkuszi rezsim visszaszerezte az összes nagyobb várost. Spekulációikat erősítette az a tény is, hogy a héten távozott tisztségéből a keményvonalas Rijád Hidzsáb, az ellenzéki Tárgyalási Főbizottság vezetője. A korábbi kormányfő Hidzsáb 2012-ben csatlakozott az emigráns ellenzékhez, majd 2015 decembere óta állt a HNC élén. Lemondását nem indokolta meg.

Az immár hetedik évében járó szíriai polgárháborúban a sajtóban forgó adatok szerint százezrek vesztették életüket, és több mint 11 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat.

(MTI)