Szlovák-magyar maffiát csíptek fülön

Egy szlovák és magyar elkövetőkből álló bűnszövetség négy éven keresztül közel ötven nemzetközi teherszállítmány teljes árukészletét tulajdonította el. Erre a tényre egy szintén négy évig tartó nyomozás jutott, amit vádemelési javaslattal zárta le a magyar rendőrség.

Szlovák-magyar maffiát csíptek fülön
Illusztráció

A magyarországi Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy tíz főből álló bűnözői csoport ellen – írja a police.hu. A szlovák és magyar állampolgárságú gyanúsítottak nemzetközi árufuvarozás során szállított árucikkek eltulajdonítására szakosodtak.

A nyomozás adatai szerint a csoport tagjai első lépésként – alkalmi „stróman” személyek bevonásával – szállítmányozással foglalkozó cégeket vásároltak fel. Az így megszerzett gazdasági társaságok nevében a bűnözők interneten keresztül nemzetközi fuvarozást vállaltak. A szállítandó árukért az elkövetői csoporthoz tartozó, hamis okmányokkal rendelkező sofőrök mentek el, akik azonban egyetlen esetben sem vitték a célállomásra a szállítmányt, hanem eltulajdonították azt. A bűnszövetség tagjai nem válogattak az árucikkek vonatkozásában: televíziókat, mosogatógépeket, szárítógépeket, autógumit, műanyag granulátumot, mosóport, kozmetikai termékeket, kávét, édességet, de még gyerekjátékot is loptak. Hogy elkerüljék a lebukást, néhány elcsalt fuvar után a gyanúsítottak a szállításhoz használt teherautókat hátrahagyták, a hamis okmányokat pedig megsemmisítették.

A KR NNI a nyomozás során széleskörű együttműködést folytatott a szlovák társszervvel. Ennek eredményeképpen a rendőrök megállapították, hogy az elkövetői csoport öt magyar és öt szlovák gazdasági társaság felhasználásával 2012 és 2015 között közel ötven szállítmányt tulajdonított el, amivel összesen több mint egymilliárd forint – azaz 3 millió eurónál is nagyobb - kárt okoztak.

A KR NNI a nyomozást befejezte, az ügy iratait valamennyi gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal küldte meg a Gödöllői Járási Ügyészségnek.

Police.hu/para