A Szlovák Nemzeti Párt egyedül méretteti meg magát a megyei választásokon

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) idén egyedül indul a megyei választásokon – a TASR hírügynökségnek ezt a hírt a párt szóvivője, Júlia Kollárová erősítette meg, s hozzátette,  a részleteket az elnökség hozza majd nyilvánosságra.

A Szlovák Nemzeti Párt egyedül méretteti meg magát a megyei választásokon
-illusztráció- (Fotó: TASR)

A megyei választások témájával a Smer-SD pártszervezetei is foglalkozni fognak. Ľubica Končalová, a Smer szóvivője egyelőre nem szolgált több információval ezzel kapcsolatban.

A harmadik kormánypárt, a Híd egyes megyékben akar koalícióra törekedni, azonban a tárgyalásoknak még nagyon az elején vannak. A Híd újra megpróbálkozik megyeelnök-jelölt llítással is. Bugár azt nem ráulta el, hogy melyik megyére gondol, azonban kizárta Pozsony megyét.

A megyei választások időpontja egyelőre még nem ismert, csak annyi biztos, hogy ősszel lesz.  A legutóbbi megyei választásokat 2013 novemberében tartották. Az első forduló november 9-én volt, a második pedig november 23-án.

Egyelőre még kérdéses, hogy mi lesz a menete az idei voksolásnak. A kormánypárti képviselők azt szeretnék elérni, hogy csak egy forduló legyen, ezzel rengeteg pénzt meg lehetne spórolni. Az ezzel kapcsolatos javaslat már második olvasatba került, a kormány egyetért vele.

A parlament erről a január 31-én kezdődő ülésszakon dönthet majd.

TASR/para