Szlovákia rákos daganata

Ha arra ébredtem volna ma reggel, hogy sérelmi vagy revizionista nemzeti troll vagyok, azzal fikáznám itt a hírhedt Mečiar-amnesztiák körüli politikai maszatolás tényét, hogy úgy viselkedik Szlovákia (amely államalakulattól több mint kétszer öregebb vagyok), mint a lelkileg sérült kamaszok általában. Pedig az ország elvileg már meghaladta a kamaszkort, hiszen betöltötte létezésének huszonnegyedik évét is...

Szlovákia rákos daganata
Fotó: TASR

Egy normális átlagember esetében olyan életkor ez, amelyben már majdnem teljes biztonsággal tudja az illető, mire való, ami a lába között van. Azonkívül, hogy jó esetben már azzal is tisztában kell lennie, hogyan akarja leélni az életét, milyen hivatást választ, szeretne-e családot alapítani, nem utolsósorban a civilizált együttélés általános (értsd: magán- és közéleti) erkölcsi normáihoz is képes igazodni.

A mi(?) Szlovákiánk, illetve a szlovákiai politikusok többsége ezzel szemben folyamatosan úgy viselkedik, mint az erőszakos szülők tipikus áldozatai. Helyenként depressziósak, máskor agresszívek, nyugtalanok, sunyin hazudoznak és hárítanak mindent, ami felelősséggel jár. Ez a legszembetűnőbb következménye annak, hogy Szlovákia mint állam tulajdonképpen bűnben fogant. 1993 január elsején anélkül jött létre az akkori Csehszlovákiából, hogy az akkori szlovák kormányfő, Vladimír Mečiar és cseh kollégája, Václav Klaus az állampolgárok megkérdezése nélkül kreáltak egyből két államot...

Az ezután eluralkodó szlovákiai közállapotokból közvetlenül adódott, hogy hatalmi/politikai harc motiválja és generálja azt a banánköztársaságokat jellemző állami szintű bűnözést, amely Michal Kováč államfő fiának elrablásához, majd annak eltussolása céljából elvégzett politikai gyilkosságokhoz vezetett.

Ezeknek az égbekiálltó, ordenáré bűnöknek a mai napig semmilyen következménye nincsen. Maga az államalapítóból alvilági keresztapává züllő delikvens, Vladimír Mečiar gondoskodott erről még 1998-ban. Akkor történt, hogy államfői jogkörökkel felruházott miniszterelnökként elrendelte azokat az amnesztiákat, amelyek miatt a hatóság kénytelen volt befagyasztani a vonatkozó nyomozást.

Tizenkilenc év telt el ezeknek az amnesztiáknak az elrendlése óta, és bár ez idáig tíz alkalommal sikerült a parlament elé citálni a nyilvánvaló bűncselekmények tárgyilagos felderítését és jogi megtorlását akadályozó amnesztiák eltörlésének javaslatát, egyetlenegyszer sem sikerült eltörölni azokat. Pedig elrendelésük óta az ötödik kormányzati ciklus zajlik az országban. Többé-kevésbé ugyanazoknak a politikusoknak a részvételével, akik a szóban forgó bűncselekményekről még a jól tájékozott közemberek tömegeitől is többet tudnak.

Ennyit azoknak, akik 1998 óta lettek felnőtté és elmentek a moziba, hogy megnézzék azt az Emberrablás című szlovák filmet, amely a napokban került műsorra. A filmről, amely az igaz történet alapján készült, vagyis dokumentarista elemekel teletűzdelt fikció, közöltünk itt beszámolót. Tény, hogy nem igazán tesz hozzá semmit a történtekhez, az viszont kétségtelen, hogy jó esetben lökést adhat annak a vitának, amely a jelenlegi parlamentben folyik a Mečiar-amnesztiák eltörlésével kapcsolatosan.

Okkal feltételezhető azonban, hogy most sem sikerül majd a parlamentnek háromötödös, azaz alkotmányos többséggel kiiktatni a demokratikus jogrendet rákos daganatként emésztő amnesztiákat.

A kudarc okozói pedig, ahogy eddig, ezúttal is a jelenlegi kormányzó pártok lesznek. Nélkülük ugyanis lehetetlen alkotmányos többséget szerezni a parlamentben. Akkor sem, ha a Robert Fico fémjelezte Smer-SD-vel és az Andrej Danko-féle Szlovák Nemzeti Párttal szemben Bugár Béla Híd pártjának parlamenti képviselői az amnesztiák eltörlését követelő ellenzéki képviselőkkel szavaznak.

Épp ez lehet az egyik barbatrükkje a kormánypártoknak. Bugár ugyanis, akinek tulajdonképpen a gatyamadzagján lóg a kormánykoalíció, ügyes politikusként közölhette Ficóval, hogy tetszik nem tetszik, a Híd képviselői megszavazzák az amnesztiák eltörlését, úgysem lesz belőle betű... Fico pedig, aki mindenáron szeretné elkerülni, hogy az államalapító Mečiarról és bűnbandájáról lerántsák a leplet, így aztán nyugodtan kavarhat, sumákolhat, falazhat tovább nemzeti hőseinek. Most az aktuális mantrája az, hogy alkotmánybírósági döntés szükséges az ügyben. Mármint szerinte, ha az alkotmánybíróságot a parlament felruházza a vonatkozó döntési joggal, azt a testületet, amelynek tagjai közt jelenleg többségben vannak azok a bírák, akik, ha csak tehetik, neki szolgálnak, akkor majd ők döntenek helyette/ellene(?)... Vagyis Fico semmi mást nem csinál, mint azt, hogy átpasszolja a tenyerét égető parazsat az alkotmánybíróságnak. Ezt nevezik terelésnek. Magyarul, a közvélemény butításának, amire mindig naprakész állapotban van...

Andrej Danko ugyanaz, mint Fico, csak pepitában. Sőt! Aligha kockáztatja meg ugyanis, hogy leléceljenek tőle pártjának mélynemzeti hívei az általuk fétisként tisztelt „államalapító atya“ meghurcoltatása, megszégyenülése, mi több, esetleges bekasznizása miatt.

Fico és Danko tehát azok a lelkileg sérült kamaszok, akik ugyan jól tudják, hogy apuka itt-ott megrugdalta anyukát is, meg elásta a szomszédot a kertben, de nehogy már szó érje a ház elejét...

Marian Kotlebáról és náculó seggfejekből kopaszokból álló csürhéjéről nem is beszélve. Ha valaki abban reménykedne, hogy ők majd nekimennek Mečiarnak, aki nélkül parlamenti képviselősdi helyett legfeljebb a fasiszta Tiso emlékműve előtt onanizálhatnának itt-ott, akkor téved...

Mi lenne mégis a megoldás? Miként lenne lehetséges mégis a rothadó gócként bűzölgő Mečiar-amnesztiákat eltávolítani a „nemzettestből“, illetve az ország jogrendjéből? Mivel kizárólag a regnáló politikusokon áll vagy bukik a szándék, meg kellene emberelniük magukat, és dönteniük kellene a parlamentben. Ellenkező esetben csak a közvélemény, illetve a népharag kényszerítheti ki a pozitív végkifejletet. Hogy 19 év múltán elegendő stimuláció-e erre egy példálózó mozifilm, az majd kiderül. Vagy nem...

22:03
Hámámivammá
Van az ostobaságnak egy olyan fajtája, ami önmagában is az aljassággal egyenértékű.