Szlovákiában minden második haláleset megelőzhető lenne

camera

1

Szlovákiában minden második haláleset megelőzhető lenne

Fotó: illusztráció 

Megosztás

Az Eurostat statisztikái szerint Szlovákiában a negyedik legrosszabb az egészségügyi helyzet az Európai Unióban.

A 2013-as évről szóló adatok szerint az azévi összes szlovákiai haláleset 45 százaléka megelőzhető lett volna, ha az elhunytak megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek. Ez azt jelenti, hogy szinte minden második ember életét meg lehetett volna menteni.

Az arányokat tekintve az Európai Unió tagországai közül csak Romániában (49,4 %), Lettországban (48,5 %) és Litvániában (45,4 %) rosszabb az egészségügyi ellátás színvonala, mint nálunk.

A V4-ek tagállamai közül Lengyelországban a legjobb a szóban forgó mutató (31,4 %), utána 39,3 százalékkal Csehország következik, de Szlovákiához képest még Magyarországon is jobb a helyzet (41,5%).

A megelőzhető halálesetek aránya Franciaországban (23,8%), Dániában (27,1%) és Belgiumban (27,5%) a legalacsonyabb.

Az Európai Unió területén 2013-ban összesen 1,7 millió 75 éven aluli személy vesztette életét. Körülbelül 34 százalékuk (577 ezer haláleset) halála idő előtti elhalálozásnak tekinthető az orvostudomány jelenlegi állása szerint. A 75 éven aluliak körében bekövetkezett halálesetek majdnem felét szívroham (184 800 haláleset) és szélütés (94 000 haláleset) okozta.

(tasr/parameter)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program