Szlovákiai gazdák mennek tanúskodni az Európai Parlamentbe

Az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság (EB) és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) képviselői szerdán meghallgatják a mezőgazdász-kezdeményezés szlovákiai küldötteit.

A találkozót az Európai Parlamentben Ivan Štefanec (KDH) európai parlamenti képviselő és az Európai Néppárt (EPP) szlovák delegációjának a vezetője szervezte. 

Štefanec úgy döntött, hogy lehetőséget ad a szlovák gazdáknak arra, hogy a problémáikról közvetlenül Brüsszelben beszéljenek. Öt olyan gazdát hívott meg, akik - elmondása szerint - agrártámogatási csalásnak estek áldozatul.

A képviselő a TASR-nek elmondta: a találkozó célja, hogy közösen találjanak megoldást az uniós agrártámogatások jobb nyomon követésére. Štefanec meghívta a találkozóra azokat az EU-parlamenti képviselőket is, akik tagjai voltak annak a különleges ellenőrző delegációnak, amely Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása után jött felmérni a Szlovákiában uralkodó állapotokat.

„A valódi gazdák, akik lelkiismeretesen dolgoznak a régiójuk fejlesztésén, akár Kelet-Szlovákiában, akár máshol, törvénytelenségnek vannak kitéve - támadásoknak a saját tulajdonuk ellen, és veszélyeztetésnek a saját földjeiken. És mindez csak azért, mert a bűnszervezetek saját bizniszt csináltak az uniós támogatásokból” – írta le a helyzetet a képviselő. Hozzátette: az állam, melynek a támogatások odaítélését és a törvényes keretek betartását kellene felügyelnie, „süket és vak” a gazdák kérései iránt.

Štefanec figyelmeztetett, hogy már a főügyészt is megkereste egy olyan javaslattal, miszerint egy nemzetközi nyomozócsoportot kellene létrehozni az agrártámogatási csalások megakadályozása céljából.

TASR