A szlovákiai magyar választók nagy kudarca!

Szlovákiában rendszerváltással végződtek a megyei választások. Egy mondatban így is véleményezhetnénk a hétvégi voksolást, ha a végeredményt minimum ötven százalékot meghaladó arányban állították volna be a választók. És teljes körű lett volna a rendszerváltás.

A szlovákiai magyar választók nagy kudarca!

Elsősorban a részvételi arány miatt nem volt az. A választói részvételi arány ugyanis mindössze 29,95 százalékos volt. A magyarok lakta választói körzetekben pedig még ennél is alacsonyabb, alig haladta meg a 20 százalékot.

Ennek ellenére a szlovákiai politikai kultúra markáns pozitívuma, hogy az újfasiszta Marian Kotleba simán ki lett rúgva a besztercebányai megyeelnöki posztról. Akárcsak a demagóg Tibor Mikuš Nagyszombat megye éléről. Utóbbi ugyan nem egy náci csökevény, mint Kotleba, viszont vérdemagóg régi struktúra, aki több választási cikluson át úgy uralta a megyét, mint a kommunista pártbizottságok 1989 előtt az országot. Berényi József (MKP) megélhetési közszereplővel együtt gurítottak, machináltak, osztogattak és fosztogattak. A Magyar Közösség Pártja megyei képviselői által biztosított kényelmes többségben, amíg Mikuš korsója el nem lett törve most a kúton...

Berényi viszont ezúttal is megúszta, a dunaszerdahelyi járásbeli választók pedig még a csapatát is megtartották, hiszen mind a nyolc kiadó megyei képviselői mandátumot azoknak a pártembereknek adták, akik eddig is a szekerét tolták.

Ha tehát vannak figyelemre méltó tanulságai a megyei választásoknak, az egyik egészen biztosan az, hogy a szlovák választók politikai kulturája magasabb szintű, mint a szlovákiai magyaroké.

Még mielőtt valaki ettől a konklúziótól esetleg hülyét kapna olvasás közben, figyelje meg a végeredményt: Nagyszombat megye szlovák választói (elenyésző számú szlovákiai magyar választóval együtt) leváltották posztjáról a demagóg, simlis Mikušt. Ugyanígy járt az újfasiszta Kotleba Közép-Szlovákiában.

Bebizonyosodott viszont, hogy a szlovákiai magyar választókat, különös tekintettel a dunaszerdahelyi járásra, egyáltalán nem zavarja Berényi Józsefben az, ami a szlovák választókat zavarta Mikušban. Ez vitathatatlan tény.

Megvan persze ennek az anomáliának a maga oka, ami a következő:

A többségi szlovák választónak eszébe sem jut, illetve, ha igen, csak minimális mértékben befolyásolja a döntését, hogy a szavazataiért harcoló politikus milyen nemzetiségű. Választási döntését tehát leginkább az befolyásolja, hogy az adott politikus igazat beszél-e neki, avagy hazudik, lop-e tőle, avagy képes neki adni is valamit.

A kisebbségi sorban élő szlovákiai magyar választó döntését ellenben főként az befolyásolja, hogy a szavazatára ácsingózó politikus magyar-e! És ő, mármint a szlovákiai magyar választó, mennyire tartja magyarnak az adott politikust!

Ez ugye nem más, mint kizárólag érzelmi alapon hozott döntés. Az ilyen érzelmi döntés egyenes következménye pedig az, hogy azt csinál az uborkafán az adott politikus, amit akar, akkor és azt hazudik, amit akar, akkor és azt lop, amit akar, úgyis majdnem biztosan sikere lesz neki a választójánál.

Olyan tények ezek, amelyek komoly választói hátrányt, egyszersmind vereséget jelentenek. Választói öngólokat, a választó saját vereségét nevezetesen! Amit a nyájszellem persze akármekkora győzelemmé képes generálni.

Talán ezért történhetett meg, hogy a megyei alelnök, Berényi József viselt dolgaitól egyáltalán nem akadtak ki a hívek.

Azok a lehetséges választók pedig, akik nem kötődnek pártalapon hozzá, azért nem mentek el nagyobb számban szavazni, mert abban a tévhitben élnek, hogy nekik semmi közük nincsen Berényihez, a megyéhez, sőt Szlovákiához sem. Hiszen magyarok ők, nem pedig szlovákok...

Ennyit a politikai kulturáltságról, illetve kulturálatlanságról.

Van egyéb oka is annak, hogy a legmagyarabb, dunaszerdahelyi járásban miért győzte le az MKP ismét a Híd jelöltjeit. Ha valaki higgadt távolságtartással összehasonlítja a két párt megyei választásokra kiállított listáit, egyértelmű, hogy az MKP-listán a párt legismertebb, mondhatni legerősebb emberei – Menyhárt József személyében maga a párt országos elnöke, négy igencsak régen regnáló polgármester – szerepeltek. A Híd listát pedig ugyan a kulturáis államtitkár Rigó Konrád vezette, csakhogy ugyanúgy szinte semennyi politikai múltat nem tudhatott magáénak, vagyis épp úgy alig ismert személyiség, akárcsak a régióban az MKP-s jelöltekhez képest teljesen ismeretlen társai. Ezek is tények egyébként, amelyeken elsősorban Híd vezetőinek kellene elgondolkodni...

Mindent összevetve tehát a szlovákiai megyékben lezajlott rendszerváltás, azaz a kétségkívül pozitív politikai folyamatok tulajdonképpen a szlovákiai magyarok nélkül generálódtak illetve zajlottak, mint annyiszor.

Ez nem elsősorban a szinte kórosan beszűkült, belterjes szlovákiai magyar közélet kudarca, hanem mindenekelőtt a szlovákiai magyar választóké! Akkor is, ha nekik fogalmuk nincs arról, hogy mi történik velük. Kár.