Tetszettek volna demokratának lenni…

„A kitüntetéseket azok kapják, akiknek adják.” Nem emlékszem már, ki mondta vagy írta, de nagyon igaza volt. Ezért aztán az elemi öröm vagy sértődöttség érzésének feldolgozása is rutin feladattá vált a társadalomban, legalábbis annak tudatosabb részében.

Tetszettek volna demokratának lenni…
Fotó: TASR

Az ember elkönyveli a megtiszteltetést vagy a mellőzést, de nem érdemes neki akkora jelentőséget tulajdonítani, hogy az irreális önértékelési kilengéseket okozzon egy egészséges pszichében. Mindemellett persze senki sem vitatja, hogy az elismerések vagy azok elmaradása mindenképpen erős motivációs erővel bírnak, így szükségesek és komolyan veendők.

A racionális értelmezésen túl van ugyanis egy érzelmi dimenziójuk, amely szimbolikussá is teszi őket. Vagyis jelzésekké válnak, s imígyen már nem csupán a kitüntetettnek vagy a ki nem tüntetettnek szólnak, hanem egy szélesebb célcsoportnak jelzik az aktuális trendeket, értékeket, követendő példákat. Társadalmi erővel, presztízzsel bírnak, amennyiben a kiosztó rangja vagy az elismerés hagyománya ezt támogatja.

Hogy egy állam megalakulása alkalmával kiosztott kitüntetések súlya mekkora lesz, azt azonban maguk az elismerésben részesülők is befolyásolják. 

25 év egy ország életében történelmi léptékkel tovatűnő pillanat lehet. Már ha az ember épp nem abban a 25 évben élt az adott országban, mert akkor élete felét, harmadát határozza meg. És ha az ország életképes…

Hogy egy „induló” államalakulat kezdeteikor mi fontosabb, az filozófiai, politológiai és pragmatikai kérdések sorának megválaszolásával jár(na). De persze egy-egy szimbolikus gesztussal is megválaszolható, amennyiben az a gesztus a megfelelő értékekre vagy hiányukra mutat rá.

A jelenlegi szlovák kormánykoalíció kétharmada még abból politikai a paradigmából „származik”, amelyik vagy az etnikai nemzet dominanciájára esküszik, vagy pedig a bolsevik alapú, demokráciadeficites baloldaliság (proletár diktatúra) hagyományaitól képtelen (eszében sincs) szabadulni.

Mindkét vonal (így, összeérve még inkább) tragikus.

Az ő számukra teljesen logikusan az lenne kitüntetendő személy, aki az állam bürokratikus alakulatának létrejöttét, formális megalakítását (tekintet nélkül a körülményekre) támogatta akár csak egy szimpla szavazattal, vagyis akár érdemi hozzájárulás nélkül. Mert számukra az állam, a keretező forma a cél (tekintet nélkül minden másra, a negatívumokra is).

Akik viszont az államot nem célnak tekintik, hanem csupán olyan struktúrának, amelynek belbecse, pozitív tartalma, az emberek számára demokratikus életet, szabadságot, lehetőség szerint esélyeket biztosító jellege adja az értéket, hát azok éppenséggel a másik csapatban játszanak.

Kiska államfő ama választásával, amellyel az utóbbi halmazból válogatta meg 25. évfordulós kitüntetettjeit, lehet, hogy borsot akart törni a Smer és az SNS orra alá. Sikerült.

Fontosabb azonban – lásd a listát – , hogy egyértelműen értésére adta a szlovák társadalomnak: Szlovákia eddigi 25 éve nem azért tekinthető értéknek (amennyiben pozitívumai már többet nyomnak a mérlegen vélt vagy valós sérelmeinknél – de ez egy másik, történelmi kérdés), mert létezik, nem önmagáért levőségében hordoz erényt, hanem azért, mert számos olyan ember alakította, akik kultúráját és felépítését az emberi szabadság és értékteremtés irányába mozdították.

Hogy ezek éppenséggel nem a régi kommunisták, nem a mečiaristák és nem az etnicista nemzetiek közül kerültek elő?

Ja, hát sorry, kedves Smer és SNS. Tetszettek volna demokratának lenni az utóbbi évtizedekben…