Tíz éve nem észleltek ekkora napkitörést

Elsőként 11 óra 10 perckor egy X2.2-es erősségű kitörést, majd ezt követően 14:02-kor egy sokkal erősebb, X9.3-as napkitörést figyelt meg a NOAA űridőjárással foglalkozó részlege magyar idő szerint szerda délután – írja a 24.hu az Időkép nyomán.

Emlékeztettek, ilyen heves eseményt utoljára 2006-ban észleltek, akkor X9.0-ás erősségű volt a jelenség. A space.com beszámolója szerint nagy területen okozott – akár egy óráig is tartó – kiesést a rádiókapcsolatokban, főként Afrika és Közel-Kelet felett.

A következőkben azt vizsgálják, a kitörést követi-e koronakidobódás is. Ebben az esetben ugyanis bolygónkat pár napon belül eléri a napszél, mely heves geomágneses vihart, így délebbi területeken északi fényt is okozhat, ugyanakkor nagy veszélyt jelenthet a műholdak elektronikájára.

A napkitörés a naptevékenység leglátványosabb, és legerősebb földi hatásokkal rendelkező megnyilvánulása, melynek során együtt jelentkezik az alábbi három naptevékenységi jelenség:

  • Fler, vagyis a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedése.
  • Koronakidobódás, vagyis a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe.
  • Eruptív protuberancia, vagyis egy, a napkoronában hosszú ideje egy helyben lebegő, a környező gáznál sűrűbb és hidegebb felhő (nyugodt protuberancia) hirtelen, gyorsuló felemelkedése és elszállása.

24.hu