Tizenkétezer eurós bónuszt ajánlott a Ryanair a pilótáknak, hogy dolgozzanak

Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.

A Reuters csütörtökön azt írta, hogy Michael O'Leary, a társaság vezérigazgatója szerint elegendő pilótájuk lenne a napi üzemmenetre, de tartalékos állományt nem tudnának biztosítani, ezért az előre nem látható eseményekre nem tudnának időben reagálni, ezzel pedig jelentősen emelkednének a járatkésések.

A légicég 12 ezer euró egyszeri juttatást ajánlott azon pilótáknak, akik hajlandóak lennének átütemezni a szabadságukat. A BBC szerint ehhez további 10 ezer euró fizetésemelés is társul. Sajtóhírek szerint ezt a pilóták nem fogadták el, O'Leary viszont tagadta ezeket az értesüléseket. Azt is cáfolta, hogy a pilóták sztrájkra készülnek.

A Ryanair 4200 pilótájából ötszáznak kell négy hét szabadságra mennie, mert megváltoztak a szabadság kiadásának feltételei. Eddig az áprilistól márciusig terjedő év szerint engedték a szabadságolást, 2018-tól kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők) idén december végéig ki kell venniük a szabadságukat.

A Ryanair múlt pénteken teljesen váratlanul jelentette be honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami mintegy kétezer járat kiesését jelenti. A budapesti járatok közül a szerdai 3717-es és 3718-as London-Stansted és Budapest közti járatokat törölték október végéig.

A légitársaság hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan, amit akkor a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkösségével, sztrájkokkal, a kedvezőtlen időjárással, valamint a szabadságolásokkal magyaráztak.

Szerdáig a Ryanair mind a 315 ezer érintett utasát tájékoztatta a járattörlésről, 175 ezren átfoglalást, 63 ezren pedig a jegy árának visszatérítését kérték.

MTI/para