Tízezrek tüntettek Barcelonában a lecsukott katalán vezetők szabadon engedéséért

Tízezrek tüntetettek szombaton Barcelona központjában követelve, hogy a spanyol hatóság engedje szabadon az elszakadást szorgalmazó, börtönbe csukott katalán vezetőket. 

"Szabadságot a politikai foglyoknak!", "Kifelé a megszálló hatalommal!" - ilyen követeléseket kiabáltak és feliratokat tartottak a magasba a tüntetők, akiknek jó részét ötszáz busszal szállíttatták a megmozdulás szervezői Katalónia különböző városaiból és falvaiból Barcelonába. 

A demonstrációt két civil szervezet szervezte, amelyek vezetői szintén rács mögött vannak. Két vezető aktivistán kívül a feloszlatott katalán kormány nyolc volt tagja is vizsgálati fogságba került, miközben a hatóságok megpróbálják feltárni, hogy milyen szerepet játszottak a spanyol alkotmány megsértésében azzal, hogy októberben törvénytelenül deklarálták Katalónia függetlenségét.

A madridi legfelsőbb bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy hat másik, szintén függetlenség párti katalán politikus óvadék fejében szabadlábon védekezhet. Köztük van Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke, neki 150 ezer euró óvadékot kell lerónia jövő csütörtökig, különben ő is rács mögé kerül.

MTI/para