Tovább csúszik az új berlini repülőtér átadása

Tovább csúszik az új berlini nemzetközi repülőtér átadása, erre várhatóan 2020 októberében kerül sor - jelentette be Rainer Bretschneider, az állami beruházást irányító társaság felügyelőbizottságának elnöke.

Az egykori NDK területén kezdett legnagyobb beruházás befejezésére eddig négy határidőt tűztek ki és egyiket sem sikerült betartani. A tartományi rangú Berlin, Brandenburg tartomány és a szövetségi állam közös vállalkozásában épülő repülőtér kivitelezési munkálatai 2006-ban kezdődtek, és az első tervek arról szóltak, hogy 2011 novemberében megindul a forgalom a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret kiváltó új légikikötőben.

A legutóbbi átadási időpont 2017 második féléve volt. A tervezési és kivitelezési hibák miatt a berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) eredetileg mintegy 2,4 milliárd euróra becsült kivitelezési költsége már több mint a duplájára nőtt.

Nagy valószínűséggel a BER befejezése után máris hozzá kell majd látni egy újabb terminál építéséhez, vagy üzemben kell tartani az egyik régi repülőteret, mert az évi 27 millió utas fogadására tervezett épületegyüttes szűkös lesz. A német főváros két működő repülőterén - Tegel, Schönefeld - tavaly 32,9 millió utas fordult meg, ami történelmi csúcs és 11,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A BER a frankfurti és a müncheni után a harmadik legnagyobb németországi repülőtér lesz, amikor elkészül.


MTI/para